Fotó: Bartos Lóránt
Tetemes, több százezer lejre rúgó kár keletkezett szombat reggel egy kiskászoni tűzesetben. A kis település egykori kollektív istállója borult lángokba.
2011. október 08., 11:092011. október 08., 11:09
2011. október 14., 12:502011. október 14., 12:50
A tűz és a füst egy kilométerről is látszott. Tekintse meg videónkat!
A kézdivásárhelyi tűzoltók több autóval oltották a lángokat a Perkő alatti településen, ahol kevéssel szombat reggel hat óra után gyulladt meg a volt kollektív épülete, ami most magántulajdonban van. A kézdiszentléleki tulajdonos elmondta: a lángok először az épület egyik, majd kevés idővel azután a távolabbi, mintegy húsz méterre levő sarkánál is fellobbantak. A káoszban fel sem tudta mérni a kárt, becslése szerint tíz vagonnyi lucerna és széna, több tonna búza és krumpli égett el. Az állatok egy részét kimentették, a jelenlevők szerint néhány sertést nem találtak meg. A kárról egyelőre korai nyilatkozni, de figyelembe véve, hogy a hatalmas, téglából épült ingatlan tetőszerkezete teljes egészében megsemmisült, illetve néhány fafészer is elégett, biztos hogy több százezer lej érték vált a lángok martalékává.
A tűzoltók munkáját a vízhiány nehezítette
Az oltást nehezítette, hogy a vizet az egyik autó Kézdivásárhelyről szállította, a másik pedig a szárazság miatt éppen csak csordogáló Kászon patakából szivattyúzta. A kárvallottnak nincs biztosítása, s meggyőződése, hogy a tüzet egy haragosa lobbantotta lángra. Ezt a helyszínen többen elképzelhetőnek tartották.
A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.
A kudzsiri fegyvergyár péntek éjjel leégett csarnokában körülbelül 400 ezer darab, ötmillió euró értékű, 14/5-ös kaliberű töltényt tároltak szállításra készen, az üzem képviselői szerint lehet, hogy a teljes mennyiség kárba veszett.
Az egészségügyi minisztérium péntek este közölte, hogy a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő kórházi osztályán végzett átfogó ellenőrzések során számos hiányosságot találtak.
A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt szombaton délelőtt 11 óra 42 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Robbanásokkal követett tűz ütött ki szombatra virradóan éjjel egy óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban. A tüzet robotok segítségével lokalizálták és oltották el.
Két román állampolgárt – egy nyolcéves gyermeket és az édesanyját – hozták haza Bukarestbe helikopterrel, miután közlekedési balesetet szenvedtek Bulgáriában.
Ilie Bolojan miniszterelnök kormányfőtitkár-helyettesnek nevezte ki az RMDSZ-es Faragó Pétert. Ötvös Koppány Bulcsút, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját művelődésügyi államtitkárnak nevezték ki.
A nyergestetői csata 176. évfordulóján is megemlékeztek a hősökről a szabadságharc utolsó székelyföldi ütközetének helyszínén. A megemlékezésen Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere is jelen volt.
Ne válassz a jazz és a blues között – hallgasd mindkettőt! Akár ezzel a jelmondattal is beharangozhatnánk az augusztus 2-án este a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban esedékes koncertet.
A Salvamont egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) szorosan együttműködik minden hegyi mentési akcióban, de a finanszírozása jelenleg nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik.
szóljon hozzá!