
Fotó: Gecse Noémi
A nemzetpolitikai államtitkárság meghosszabbította a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét, a kérelmeket július 31-ig várják. A teljes támogatási keretösszeg 830 millió forint.
2017. július 19., 15:222017. július 19., 15:22
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn az MTI-nek elmondta: három pályázatot írtak ki a külhoni családi vállalkozóknak, illetve a fiatal magyar vállalkozók részére.
– mondta az államtitkár.
Potápi Árpád János kiemelte: a tavalyi, fiatal magyar vállalkozók támogatását célzó programot folytatják, és ehhez kapcsolódik a családi vállalkozók éve. Hozzátette: a program lehetőséget kínál arra, hogy akik előző évben valamiért kiszorultak a támogatásokból, azokon – ha jó pályázati anyagot nyújtanak be – most tudnak segíteni.
– tette hozzá a nemzetpolitikai államtitkár.
Fotó: Gecse Noémi
Változtak a feltételek is, mert sokakat kizárt volna az passzus, hogy csak egy vállalkozásban lehetnek tulajdonosok. Így most a pályázó vállalkozás tulajdonosa, tagja nem lehet tulajdonosa, tagja más, a felhívásukra pályázó vállalkozásban.
Potápi Árpád János reményét fejezte ki, hogy
Tavaly a fiatal vállalkozók évére több mint 950 jelentkezés futott be, és 117-en kaphattak támogatást. Idén az ezret meghaladó pályázattal számolnak, és a támogatási keretből közel 150-en kaphatnak forrást. A rendelkezésre álló keretet arányosan kívánják elosztani a régiók nagysága és régiók magyar lakossága alapján.
Bármilyen típusú vállalkozással lehet pályázni, az előző évben is széles volt a paletta, a mezőgazdaságtól a szépségiparon át az egészségügyig érkeztek támogatási kérelmek. Most is hasonlóan széleskörű jelentkezésre számítanak. A jelentkezők 3-6 millió forintos összegre pályázhatnak.
Fotó: Gecse Noémi
Potápi Árpád János elmondta: a tavalyi programhoz kapcsolódó rendezvényeken a jelentkezők arról számoltak be, hogy hiánypótló a kezdeményezés. Korábban soha senki nem kereste meg őket, hogy milyen tevékenységet folytatnak, milyen céljaik vannak, mit szeretnének elérni. Hozzátette: szeretnének a későbbiekben is kapcsolatban maradni velük, nagyon fontos az érintett vállalkozók támogatása, hiszen ők 92, 6 százalékban magyarokat foglalkoztatnak.
– mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.
Fotó: Gecse Noémi
A MÁÉRT 2016. december 1-én döntött arról, hogy az idei esztendő a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen, a programra 1 milliárd forint áll rendelkezésre.
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
szóljon hozzá!