Ez év márciusában kezdődött el a Rózsa utca felújítása, melynek munkálatairól több alkalommal is beszámoltunk. Májusban az esővíz-elvezető elkészültével az úttest alapozása is megtörtént. Ezt követően a nyár végén a hidat is újjáépítették, és annak karzatát is sikerült felszerelni. Szerdán befejezték a járdakövek lerakását is az utolsó részeken.
2011. november 09., 19:382011. november 09., 19:38
Már az utolsó mozzanatoknál tart a kivitelező cég
Székelyudvarhelyen több mint fél éve kezdtek neki a Rózsa utca felújításának. A munkálatok folyamán többször lezárták az útszakaszt, mivel az Iskola és Rózsa utcák kereszteződésénél a kockakőburkolatot is fel kellett szedniük a munkásoknak. Csoma Zsigmond, a polgármesteri hivatal beruházási osztályának vezetője kérdésünkre elmondta: „A járdák kövezését szerdán befejezték, a forgalmi jelzőtáblák felszerelése is megtörtént, valamint az utcában található híd karzata is a helyén van”.
Szerdán a helyszínre látogattunk, ahol a kopóréteg leterítésén dolgoztak a hídtól a Szentimre utcáig, ugyanis a további útszakaszon már megtették ezt. „A munkálatokból hátravan még a tükrök felszerelése és a harmadik aszfaltréteg leterítését követő útfestés” – tette hozzá Csoma. Az osztályvezető tudomásunkra hozta, hogy a Rózsa utca utolsó aszfaltozási munkálatai elkezdődtek. „Ha az időjárás megengedi és folyamatosan lehet dolgozni, akkor jövő hét végére sikerül befejezni mindenféle munkálatot”– fejtette ki az osztályvezető. Mint azt már korábban közöltük, az alapréteg után még két másik aszfaltréteg kerül a felújított útra, amely a Szentimre utcáig fog tartani.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!