
Folyamatos forgalom, korlátozást figyelmen kívül hagyó teherautók a Villanytelep utcában
Fotó: Gábos Albin
Több ideje panaszkodnak a csíkszeredai Villanytelep utca lakói a nagy gépjárműforgalom keltette zajra, amelyet egyre nehezebb elviselni. A szűk, közúti forgalom által túlterhelt utca meglehetősen zajos környéken található, a közelben van a Hargita utcai vasúti felüljáró híd, az utca másik oldalán a távolsági autóbusz-pályaudvar, és nem túl messze a vasútállomás.
2019. augusztus 01., 13:342019. augusztus 01., 13:34
2019. augusztus 01., 13:352019. augusztus 01., 13:35
A Villanytelep utca több mint négy évvel ezelőtt vált ismét kétirányúvá, és mivel a vasúti felüljáró irányából érkező, és oda tartó áthaladó forgalom számára a legrövidebb összeköttetést biztosítja Brassói úttal, olyan zsúfolttá vált, hogy hétköznap nappal folyamatos sorban követik egymást a gépjárművek.
A kétirányú forgalmi rend bevezetésekor a 3,5 tonnánál nehezebb autók behajtását először a Brassói út, majd később a Hargita utca felől is táblákkal tiltották meg, de
Mint az egyik ott lakó közölte, nemcsak a teherfogalom, hanem a mentőszolgálat, a rendőrség járművei, autóbuszok, nehézgépek, motorkerékpárok, sőt, kamionok is rendszeresen áthaladnak az útszakaszon, amelyet a közeli tömbházsortól mindössze egy keskeny járda és néhány méternyi távolság választ el.
A helyszínen járva azt láttuk, hogy
,,Nem lett volna szabad ezt a nagy forgalmat beengedni ebbe a kicsi utcába, ha igen, akkor is egy sávval. Az emberek véleményét meg sem hallgatták, azok kellene itt lakjanak, akik ezt jóváhagyták!” – háborgott az egyik lakó. Már ezelőtt két évvel a közeli, Hargita utcai vasúti felüljáró bizonyult Csíkszereda legzajosabb helyszínének a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség által akkor elvégzett mérések szerint, úgy, hogy az adatok nem is tükrözték a reggeli és délutáni csúcsforgalom által keltett zajszintet.
Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester is megerősítette, több panaszt, észrevételt kaptak a lakóktól az áldatlan helyzet miatt. Mint elmondta, két változás is körvonalazódik az övezetben:
az első az észak-déli irányú, a vasúti felüljárótól a Rét utcáig tartó elkerülő út elkészülte után léphet életbe. Miután az említett útszakaszt megnyitják a forgalom előtt, a Csíkszeredába nyugat felől érkező, és déli irányba tartó teher- és áthaladó forgalmat a város szélén a Rét utcába irányítják, majd az új elkerülő úton a Brassói útra, mentesítve így ezektől a járművektől nemcsak a Villanytelep utcát, hanem a vasúti felüljáró hidat is;
a másik változás a távolsági autóbusz-állomás soron következő átépítésével és korszerűsítésével történik meg, amelynek során megváltozik a Villanytelep utca forgalmi rendje, jelentősen csökkentve az áthaladó forgalmat.
A beruházás megvalósíthatósági tanulmánya szerint az utca kétirányú közlekedése ismét egyirányúvá változik, úgy, hogy csak a Mérleg utcától a Hargita utcai körforgalomig tartó szakasza lesz járható, a Brassói úti körforgalomból pedig csak a buszpályaudvar területére lehet majd behajtani.
Két esetkocsival szálltak ki a tűzoltók pénteken este Szászrégenben egy kigyúlt faanyag-szárítóhoz.
Hiányos tollazattal került a marosvásárhelyi Milvus Csoport rehabilitációs központjába egy kis tengelic, két hónapra van szüksége, amíg felépül. A madarat ragasztócsapdával fogták be.
Székelykeresztúri cégeknél vizsgálódtak a rendőrök és erdészek, jelentős pénzbírságot róttak ki és faanyagot is elkoboztak.
Marosvásárhelyen vasárnap 832-en fognak vizsgázni az egészségügyi minisztérium által kiírt rezidens orvosi helyekre.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
A Román Nemzeti Bank (BNR) a korábbi 8,8 százalékról 9,6 százalékra módosította a 2025 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2026 végére pedig a korábbi 3 százalék helyett 3,7 százalékos inflációra számít – nyilatkozta pénteken Mugur Isărescu.
Ismét Csíkszeredában mérték az ország leghidegebb hajnali értékét, de fagypont alá kúszott a hőmérő mutatója Székelyföld más településein is.
A bukaresti rendőrség tájékoztatása szerint egy mélyaltatásos beavatkozás közben a gyermeknek leállt a szívműködése és a légzése és nem tudták újraéleszteni.
Nem sikerült közös nevezőre jutni a bírói és ügyészi különnyugdíjak reformjáról a Cotroceni-palotában zajlott szerdai tárgyalásokon – közölte csütörtök este Ilie Bolojan.
A kormány jövő héten közvitára bocsátja a közigazgatási reform tervezetét – jelentette ki csütörtök este a miniszterelnök.
1 hozzászólás