
Képünk illusztráció
Fotó: Tamás Attila
Nagyszabású ünnepséget szervezne június 25–26. között a Kovászna megyei prefektúra a román lobogó napja alkalmából, ezért Sebastian Cucu kormánymegbízott arra kéri a háromszékieket, hogy vegyenek részt a rendezvényeken, öltözzenek piros-sárga-kékbe.
2018. június 19., 21:082018. június 19., 21:08
Felhívásában egészen pontosan úgy fogalmazott,
A kétnapos ünnepség központi rendezvényeit a sepsiszentgyörgyi Állomás negyedben, a román katona emlékművénél tartanák meg. A prefektúra tervei szerint június 25-én, hétfőn az emlékmű melletti árbocról levonják a román zászlót, átadják a katonai alakulatnak, és elviszik a laktanyába. Később a laktanyában levő kápolnában újra felvonják. A ceremóniát másnap folytatják, amikor reggel a kápolnában megszentelik a zászlót, majd délben újra felvonják a román katona emlékműve melletti rúdra. Ezt követően légi bemutatóra is sor kerül a megyeszékhelyen, a brassói repülős klub pilótáinak és ejtőernyőseinek közreműködésével.
Még nem zárták le a nyomozást
2015 novemberében a sepsiszentgyörgyi román katona szobra melletti zászlórúdról ismeretlenek levették a román zászlót és egy székely zászlóval „pótolták”. A háborús veteránok helyi vezetője feljelentést is tett az ügyben. Állítólag a prefektus azonnal a helyszínre sietett, és visszatették a román zászlót, de a cserének nem akadt szemtanúja. A hír bejárta az országos sajtót, azonban a helyi magyar közösség kétkedve fogadta a történteket. A rendőrség lopás gyanújával indított nyomozást, a székely zászlót lefoglalták, ám az ügyet azóta sem zárták le.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
1 hozzászólás