Továbbra is ideiglenes kormány működik

Nem született meglepetés, mivel nem szavazták meg szerdán az államfő által megbízott miniszterelnök, Lucian Croitoru javasolta kormányt. A parlament plénuma elé terjesztett testület ellen kétszázötvenen, mellette pedig száznyolcvankilencen tették le voksukat.

Szőcs Lóránt

1970. január 01., 02:001970. január 01., 02:00

2009. november 04., 18:002009. november 04., 18:00

Galéria
Croitoru mehet vissza tanácsadónak
Élénken röpködtek a vádak, a parlamenti többséget képező három párt és a kisebbségiek képviselői, szenátorai, diktatórikus gesztusnak nyilvánították Traian Băsescu kormányalakítási szándékát. Noha az Alkotmány leszögezi, hogy az államfő nevezi ki a miniszterelnököt, az okirat azt is előrelátja, hogy a döntését parlamenti pártokkal együttműködve kell meghozza. Mivel egyértelműen kiderült, hogy a parlament mintegy 65 százaléka támogatná Klaus Johannist, az államelnök nem szabadott volna egy saját jelölttel előrukkoljon. Sőt az ellenzék azt is hangoztatta, hogy még a Băsescut támogató PDL sem Croiutorut javasolta, hanem utólag zárkózott fel az államfő mögé. Markó Béla szerint Lucian Croitoru vissza kellet volna adja az államelnöktől kapott megbízatását miután a parlament szakbizottságai, csak két miniszter-jelöltjét bírálták el pozitívan és tizenkettőt visszautasítottak. \"Mivel ma van a Traian Băsescu születésnapja, a PSD két ajándékot ad neki. Hagyjuk Boc, Videanu, Berceanu urakat és Udrea asszonyt, hogy legyenek kormányon, mivel így kívánja Băsescu úr. Négy hét, négy nap, kilenc óra múlva (az államfő választások után) pedig egy másik ajándékot is adunk neki: egy jól megérdemelt szabadságot\" – fejtette ki Mircea Geoană szociáldemokrata elnök.
A PDL-sek, pedig parlamenti diktatúrára hivatkoztak. Szerintük a döntéshozó plénum, a hamarosan kezdődő elnökválasztás előtti erőfitogtatás gyanánt torpedózta meg az államelnök javaslatát.
Traian Băsescu ismét egyezkedhet a parlamenti pártokkal és egy új kormányfőt nevezhet ki. Az illető megbízottnak is 10 nap áll a rendelkezésére, hogy kormányt alakítson. Ha a parlament ezt sem fogadja el marad továbbra is a Boc-kormány. Akárhány kormányt is megbuktat a parlament az államfőnek – ha a soron következő választást megnyerné, csak a választások után lesz joga feloszlatni a parlamentet. „Miután bebizonyosodik, hogy a Lucian Croitoru által javasolt miniszterjelölteknek nincs parlamenti támogatása, fel fogjuk kérni az államelnököt, hogy térjünk vissza a demokratikus gyakorlathoz. Elismételjük javaslatunkat, mely szerint Klaus Johannis kellene legyen a kormányfő” – emelte ki Mircea Geoană.
Mindenképp a jövő évi költségvetést meg kell szavazni, mivel a Romániát hitelező Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság is a büdzsé elfogadása után folyósítja a további részleteket. Az IMF-küldöttség vezetője Jeffrey Franks szerint az eddigi hiteljuttatások nélkül a recesszió elérhette volna a 10 százalékot és nem állapodott volna meg a jelenlegi 7,3 százaléknál. A tegnap is a kormány iktatására vonatkozó végső döntés előtt a plénum megszavazta, hogy a Boc-kormány terjessze a parlament elé a költségvetési tervét. Ezen kívül abban is megegyeztek, hogy egy olyan tervezetet szavazzanak meg, mely a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásokat betartja.

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Újraindult az Országos Kataszteri Hivatal e-Terra informatikai rendszere

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult az Országos Kataszteri Hivatal e-Terra informatikai rendszere
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Csütörtök reggel elkezdik a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.

Csütörtök reggel elkezdik a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött leállítását
2026. augusztus 12., szerda

Szinte minden drágult tavaly ilyenkorhoz képest

A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.

Szinte minden drágult tavaly ilyenkorhoz képest
2026. augusztus 12., szerda

Elkezdődik a Cuza Vodă utca felújítása Marosvásárhelyen!

Ma éjszaka elkezdik az úttest felmarását a Cuza Vodă utcában Marosvásárhelyen, elsőként a Liviu Rebreanu utca és a Plevnei utca közötti szakaszon.

Elkezdődik a Cuza Vodă utca felújítása Marosvásárhelyen!
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk

Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.

Érintésről, identitásról, az elnyomott énről – Kristály Kincső festőművésszel beszélgettünk
2026. augusztus 12., szerda

Megint drágult az üzemanyag

Az OMV Petrom-hálózat kedden ismét drágított, így szerdától az összes romániai töltőállomáson emelkedett az üzemanyagok ára.

Megint drágult az üzemanyag
Megint drágult az üzemanyag
2026. augusztus 12., szerda

Megint drágult az üzemanyag

2026. augusztus 12., szerda

Délen kánikula, nálunk vihar – időjárási kilátások mára

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.

Délen kánikula, nálunk vihar – időjárási kilátások mára
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos állapotban van a kedd esti brassói gázolás harmadik áldozata

Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.

Súlyos állapotban van a kedd esti brassói gázolás harmadik áldozata
2026. augusztus 12., szerda

Öten vesztették életüket Munténiában, amikor gyalogosokat ütött el egy jogosítvány nélkül vezető fiú

Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.

Öten vesztették életüket Munténiában, amikor gyalogosokat ütött el egy jogosítvány nélkül vezető fiú
2026. augusztus 12., szerda

Több mint két százalékponttal csökkent az éves infláció

A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több mint két százalékponttal csökkent az éves infláció
Hirdetés