
Fotó: Bnr.ro
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa szerdai ülésén úgy döntött, hogy 6,5 százalékon tartja az alapkamatot – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. január 15., 16:462025. január 15., 16:46
2025. január 15., 16:472025. január 15., 16:47
A jegybank közleménye szerint a lombard hitel kamata továbbra is 7,5 százalék, a letéti ráta pedig 5,5 százalék marad.
A BNR tavaly két alkalommal csökkentette az alapkamatot, júliusban 7 százalékról 6,75 százalékra, majd augusztusban 6,5 százalékra. Ezt megelőzően 2023 januárjában módosult még az alapkamat.
Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.
Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.
Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.
Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.
Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.
Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.
A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.
Tavaly az uniós polgárok 16,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásokban, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-ban jegyzett 18,1 százalékhoz képest – derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!