
Bedő Zoltán és Kulcsár Terza József. Tapasztalataikról és a tervezett lépéseikről számoltak be
Fotó: Bíró Blanka
Folytatódnak a megfélemlítések, ha az elmúlt 28 évben erőteljesebben politizálunk, nem itt tartanánk – szögezte le Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, miután a feketehalmi börtönben meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
2018. július 21., 23:252018. július 21., 23:25
2018. július 21., 23:322018. július 21., 23:32
Kulcsár Terza József parlamenti képviselőként, hivatalosan látogatott a börtönbe, két órát beszélt a két elítélttel, akik „embertelen körülmények között sínylődnek” és heten vannak egy tíz négyzetméteres kilencágyas cellában.
– szögezte le a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke. Úgy véli, felháborító, ami Romániában történik, szerinte ilyen körülmények között a politikai börtönöket is visszaállíthatnák. Elmondta, a védelem még mindig nem kapta meg a jogerős ítélet indoklását.
Továbbra is gyűjtik az aláírásokat Bekéék mellett
Fotó: Gecse Noémi
Felidézte, hogy a tüntetésen elkezdték az aláírásgyűjtést, a két „politikai fogoly ártatlanságának fenntartására”, ezt hétfőtől egy hónapon keresztül folytatják, négy háromszéki városban. Az összegyűjtött kézjegyeket átadják a családoknak, abban bíznak, hogy a emberjogi bíróságon is felhasználhatják.
A brassói ügyészségen jelentette fel Dan Tanasă, amiért Wass Albert-megemlékezést szervezett –tájékoztatott Bedő Zoltán. Elmondta, Tanasă azon a címen fogalmazta meg a feljelentést, hogy háborús bűnös kultuszát ápolja. Behívatták a rendőrségre, ott is elmondta, hogy
Felidézte, hogy az elmúlt években nem történt semmi a megemlékezéseken, ám idén a két helyi napilap szerkesztőségét is figyelmeztették, amiért a rendezvény beharangozóját közzétették, az eseményen pedig a rendőrök fotóztak. Bedő Zoltán rámutatott: Wass Albert nem háborús bűnös, 1946-ban a kommunista népbíróság a távollétében ítélte halálra, a testületben egyetlen jogász sem volt, de Románia elutasította a perújrafelvételt. Az amerikai hatóságok több ízben ellenőrizték a múltját, amikor bevándorlási engedélyt, majd állampolgárságot kért, de akkor is, amikor fia, Wass Huba felvételizett a katonai akadémiára, majd amikor emelkedett a ranglétrán. Nicolae Ceauşescu három alkalommal kérte Wass Albert kiadását, ám ennek nem tettek eleget, mert nem találták bűnösnek.
Bedő Zoltán leszögezte, ha tovább zaklatják,
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
1 hozzászólás