
Huszonöt fakó keselyű érkezett Spanyolországból a Fogarasi-havasokba
Fotó: Conservation Carpathia/Facebook
Megkezdődött a fakó keselyű romániai visszatelepítése: az első madarak március kilencedikén érkeztek meg a Fogarasi-havasokba. A Spanyolországból hozott példányokat az akklimatizációs időszak után fokozatosan engedik szabadon.
2026. március 10., 12:392026. március 10., 12:39
Március 9-én, hétfőn érkeztek meg az első fakó keselyűk az Argeș megyei Rucăr térségébe. A Conservation Carpathia Alapítvány szerint visszatérésük történelmi jelentőségű, hiszen a faj több mint hetven évvel ezelőtt tűnt el Romániából.
A madarak hat hónapot fognak eltölteni egy speciális röpdében, az akklimatizációs időszak után pedig fokozatosan engedik őket szabadon. Ez az első kezdeményezés a fakó keselyűk romániai visszatelepítésére, a projekt több partner, közöttük a Milvus Csoport és a Vulture Conservation Foundation (VCF) együttműködésével valósul meg.
Amennyiben a program sikeres lesz, az alapítvány a következő években szeretné
Ugyanakkor a madaraknak szentelt látogatóközpontot (Casa Vulturului) is építenek Valea Mare Pravăț területén. A létesítmény része lesz a Fogarasi-havasok térségében található bemutatóközpont-hálózatnak a Hódház (Casa Castorului) és Bölényház (Casa Zimbrului) mellett.
A madarak visszatelepítésével hatalmas lépést tesznek a A Fogarasi-havasok biodiverzitásának helyreállításért
Fotó: Conservation Carpathia/Facebook
Románia az utolsó olyan uniós tagállam, ahol valaha mind a négy európai keselyűfaj (a fakó keselyű, a szakállas saskeselyű, a barátkeselyű mellett a dögkeselyű) költött, de még nem valósult meg egyetlen visszatelepítési program sem. Papp Tamás, a veszélyeztetett fajok védelmével foglalkozó Milvus Csoport ügyvezető igazgatója, biológusa szerint
Ma már nagyon ritkán fordul elő, hogy egy-egy keselyű a szomszédos Bulgáriából Románia területére téved – az ilyen példányokat az állatvédők különleges vendégként kezelik. Noha kinézetük, életmódjuk az ember számára nem túl megnyerő, a dögevő madarak kulcsszereplők a környezet tisztán tartásában, a betegségek terjedésének megelőzésében.

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
szóljon hozzá!