Hirdetés
Hirdetés

Történelmi bringatúrára hívnak

Illusztráció. Fotó: Tókos Attila

Illusztráció. Fotó: Tókos Attila

Szent László Bringatúrára invitál szombaton a Civil Kurázsi Egyesület a Szekler Teker Egyesülettel közösen Udvarhelyszéken.

Székelyhon

2017. július 21., 14:272017. július 21., 14:27

2017. július 21., 14:272017. július 21., 14:27

A Szent László év részeként a Civil Kurázsi Egyesület játékos útikalauzként szolgáló útlevéllel kíván kis ízelítőt adni Udvarhelyszék lakóinak, de az idelátogatóknak is az itt megtalálható Szent László emlékekből.

A szervezők célja, kissé rendhagyó, de annál érdekesebb módon rávenni a helybélieket, hogy utazzanak, tekerjenek, és fedezzék fel újra Szent László király udvarhelyszéki emlékeit.

Hirdetés

Az útlevélben szereplő emlékhelyekről készült fotók bemutatása után, a Vár utca 4. szám alatti irodában a szervezők bélyegzővel látják el az adott helyszínt ismertető oldalt. Azok között, akik az útlevél lejártáig mind a nyolc helyszínt bizonyíthatóan meglátogatták, a Székelyföldi Legendárium Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma című könyveket sorsolnak ki.

A 8 helyszínből július 22-én hatot látogatnak meg, amennyiben lesz elég jelentkező. Jelentkezni a rendezvény Facebook-eseményén lehet.

Az útvonal: Homoródszentmárton, Homoródkarácsonyfalva, Oklánd, Székelydálya, Székelyderzs, Bögöz. A bringatúra szombat reggel fél kilenckor indul a székelyudvarhelyi Márton Áron térről.

A túrára kötelező felszerelés: jó állapotban levő kerékpár, bukósisak, láthatósági mellény és lámpa, pótbelső, valamint szükség esetére esőköpeny.

Az útvonal közepes nehézségi fokú, hossza 82 kilométer, a szintkülönbség közel 900 méter.

Pihenőt Székelyderzsben tartanak, illetve programcsúszás esetén a szervezők fenntartják a jogot az útvonal lerövidítésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés