Eredeti formájában állítják vissza az épületet. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Törpedinoszauruszok is lesznek a Maros Megyei Múzeum korszerűsített természettudományi részlegének udvarán – ismertette a terveket lapunkkal Soós Zoltán múzeumigazgató. A felújítási munkálatokat követően egy modern, a 21. század igényeinek megfelelő intézmény várja majd a látogatókat.
2017. november 30., 16:302017. november 30., 16:30
2017. november 30., 16:342017. november 30., 16:34
A Maros megyei önkormányzat szerződést kötött a kivitelezővel a Maros Megyei Múzeum természettudományi részlegének felújítására. A szerződés áfa nélküli összértéke közel 3 millió 600 ezer lej, a kivitelezés határideje 34 hónap. Soós Zoltán érdeklődésünkre elmondta,
addig kell ugyanis a kivitelezőnek elkészítenie a munkálatok műszaki dokumentációját, és beszereznie az engedélyeket. A tervek szerint az épületet visszaállítják eredeti formájába, olyannak, amilyen egykor a Székelyföldi Iparmúzeum volt. A Regionális Operatív Program menedzsment hatóságának négy hónap áll a rendelkezésére, hogy ellenőrizze és jóváhagyja a megvalósítási tervet, hogy aztán elkezdődhessen a gyakorlati munka, amelyre két évet szánnak.
Az épület teljes körű felújítása mellett a szobrok és dekoratív elemek restaurálását, a közműhálózatok helyreállítását és cseréjét is elvégzik, illetve berendeznek egy oktatótermet, korszerű, a fogyatékkal élők által is használható mosdókat alakítanak ki, akadálymentesítik a bejáratot, liftet szerelnek. A szerződésben szerepel a kerítés helyreállítása és az épület díszkivilágítása is. Emellett
Az udvaron berendeznek egy 80 négyzetméteres üvegházat egzotikus növényekkel, valamint a Hátszegen talált törpedinoszauruszok csontjait felhasználva üvegszálból visszaépítik azokat és kiállítják.
A helyi sajátosságok bemutatása mellett a dokumentumfilmekkel a világ más tájait, élővilágát is szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel. Ennek érdekében a 21. század követelményeinek megfelelő modern technológiával szerelik fel a múzeumot, érintőképernyős információs pult, laptop, tévéképernyők, audiorendszerek is helyet kapnak az épületben. Soós Zoltán elmondta azt is, hogy az állatokat bemutató alapkiállítás megmarad, vásárolnak még egy gyapjas orrszarvút, valamint egy élőhalas akváriummal is szeretnék kiegészíteni a látnivalókat. A hátteret, amely jelenleg festett, kicserélik, egy digitális, vetített háttérre.
A bányakatasztrófa által sújtott Parajdon zárja Gördülő Opera című turnéját a Magyar Állami Operaház. Donizetti A csengő című vígoperája szeptember 13-án lesz látható Parajdon – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.
A romániai polgárok közel nyolcvan százaléka támogatja Románia nyugati orientációját - derül ki INSCOP Research legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
A szeptember 1-7. közötti héten 5133 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 28,9 százalékkal többet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Az első évben „botladozó” csíkszeredai Lábbusz egyre népszerűbbé válik a tanulók körében, ezúttal 154 diák csatlakozott az idei Lábbusz járataihoz az első napon.
Egy év kihagyás után ismét „városra költözik a falu” Csíkszeredában szeptember 20-án és 21-én, szombaton és vasárnap.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a következő napokban ismertetni fogja a gazdaságélénkítő programját – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu megbízott pártelnök.
Ha az igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik – nyilatkozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az Antena3 hírtelevíziónak.
Hónap eleje óta egyre gyakrabban értesítik a hatóságokat, hogy medve járkál a lakott övezetekben Hargita megye több településén is. Kedd délután Tölgyesről érkezett jelzés.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetét amely több társadalmi csoport egészségbiztosítási járulékkötelezettségét törölné el.
szóljon hozzá!