
Csíkszereda felszabadulásának 70. évfordulója napján, szeptember 11-én ifj. Tompó László irodalomtörténész tartott előadást a hargitai megyeszékhely Szakszervezetek Művelődési Házának Márványtermében, ahol a számos megjelent érdeklődő előtt a második bécsi döntésről és Horthy Erdélybe történő bevonulásáról értekezett.
2010. szeptember 13., 14:452010. szeptember 13., 14:45
2010. szeptember 13., 14:582010. szeptember 13., 14:58
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezésében ifj. Tompó László erdélyi előadássorozata szeptember 6-án kezdődött Nagybányán, majd ezt követte a nagyváradi, bánfihunyadi, kolozsvári, marosvásárhelyi és Csíkszeredát követően szeptember 12-én és 13-án a gyergyószentmiklósi és a kézdivásárhelyi.
Az irodalomtörténész előadásának fő üzenete volt Tamási Áron egykori kijelentése, miszerint „az igazságot is meg lehet szokni”. Többek között Deák Ferenc szavaival hangsúlyozta: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatják, de amiről a nemzet félve a szenvedésektől önként lemond, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges”. Észak-Erdély visszatérését a 20. századi magyar történelem legdicsőségesebb pillanatának nevezte.
A részletes történelmi áttekintés közben szavalatokkal, idézetekkel elevenítette meg a kor hangulatát és Horthy nagyságát. Felvázolta Észak-Erdély felszabadulásának mozzanatait és a rabbilincstől megszabadult magyarság mérhetetlen örömét. Többek között elhangzott Reményik Sándor Nem nyugszunk bele című költeménye, valamint Horthy Miklós kormányzó a kincses városba történő bevonuláskor elhangzott beszéde.
A történelmi előadás elején és végén Bajkó Kinga kolozsvári énekesnő tette emelkedettebbé az estet. Gyönyörű hangján előadott nemzeti érzelmű dalait a közönség vastapssal jutalmazta.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.
Több elkorhadt, megrongálódott fakeresztet cseréltek ki a Nemzet Útja (Calea Neamului) ultranacionalista román egyesület tagjai a múlt héten az úzvölgyi katonatemetőben. Ugyanannyi kereszt van most is, mint eddig – derült ki a helyszínen.
A tervekkel ellentétben nem fog bővülni Csíkszeredában a digitális hulladékgyűjtő szigetek száma. Nem az elképzelések változtak meg, csak a pénz hiányzik ezekre – az Országos Helyreállítási Program (PNRR) erre vonatkozó finanszírozását leállították.
szóljon hozzá!