Hirdetés
Hirdetés

Tombolás eladások a közösségi médiában: nem bűncselekmény, de kihágás

Még a résztvevők is bírságolhatók, ha engedély nélkül történik a szerencsejáték. Képünk illusztráció •  Fotó: László Ildikó

Még a résztvevők is bírságolhatók, ha engedély nélkül történik a szerencsejáték. Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

Noha a büntetőtörvénykönyv szerint nem bűncselekmény, ha valaki magánemberként tombolán értékesíti egy vagyontárgyát, a közösségi médiában ez kihágásnak számít a szerencsejátékokra vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szerint, ami súlyos bírságot vonhat maga után. Még a résztvevők is számonkérhetők. Ezért nem is csoda, hogy manapság már csak zárt csoportokban próbálnak ilyen módon kereskedni.

Fülöp-Székely Botond

2023. március 05., 21:112023. március 05., 21:11

Néhány éve találkozhattunk először a közösségi médiában azzal a jelenséggel, hogy egyesek tombolás megoldással próbálják eladni autóikat, háziállataikat vagy éppen elektronikus eszközeiket. Az értékesítési módszer lényege, hogy a vagyontárgyakért kívánt összeget felosztják apróbb egyenlő értékű tételekre, amelyekhez számokat rendelnek. Ezeket a számokat viszonylag kevés pénzért le lehet „foglalni” (megvásárolni), majd ha ezek mindegyike elkelt és az összeg is beérkezett a tulajdonos bankszámlájára, akkor

internetes sorsoláson dől el, hogy ki lehet az eladandó tétel új tulajdonosa.

Például ha valaki 10 ezer lejért válna meg autójától, akkor ezer darab 10 lejes „jegyet” fog eladni, mielőtt kisorsolná a járművet. A korábbi években bárki találkozhatott a közösségi médiában ezzel a módszerrel, ám

mostanra már zárt csoportba helyezték át az eladók a tevékenységüket

– ezekbe többnyire csak meghívással lehet bekerülni. Itt sokan már nyerészkedve, üzletszerűen árulják a korábban alacsonyabb áron beszerzett termékeiket, nem csak egy, hanem több vagyontárgy esetében.

Nem jelentettek hasonló eseteket

A megoldás törvényességét firtatva először Maria Plumbut, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét kerestük fel, aki időt kért, hogy kollégáitól tájékozódhasson. Végül újbóli beszélgetésünkkor elmondta, hogy a büntetőtörvénykönyv szerint nem követ el bűncselekményt az, aki így értékesíti egy vagyontárgyát, hiszen

a részvevők önként fizetik be a „tombola” árát.

Más lenne a helyzet, ha csalás történne – például valaki úgy érezné, hogy nem volt megfelelő a sorsolás –, ám ilyen esetet eddig nem jelentettek a rendőrség Hargita megyei alakulatának. Maria Plumbu leszögezte, az adott médiaplatform felelőssége is lenne, hogy ellenőrizze a hasonló tevékenységeket.

A részvevőket is büntethetik

Tovább merülve a témában Szilágyi István pénzügyi szakember segítségét kértük. Rámutatott, a szerencsejátékokra vonatkozó 2009/77-es sürgősségi kormányrendelet előírásai szerint a tombola olyan szerencsejáték, amely során egy bizonyos részvételi díj befizetésével egy előre rögzített nyereményt lehet megnyerni. A nyerteseket ugyanakkor véletlenszerű sorsolással határozzák meg. A tombolát a játékosok fizikai részvételével vagy online is meg lehet szervezni. Érdemes azonban tudni, hogy bármelyik megoldást is választjuk,

a tombolajátéknak előre meghatározott szabályzata kell legyen, amit az Országos Szerencsejáték Hivatal (ONJN) is láttamozott.

A szabályzat információkat kell tartalmazzon a szervezőről, a nyereményről, valamint arról, hogy milyen személyek vehetnek részt a játékban (pl. alkalmazottak, családtagok ki vannak zárva). Emellett előre le kell szögezni azt is, hogy a résztvevők személyes adatait miként kezelik. Amennyiben valaki szerencsejátékkal kapcsolatos tevékenységet folytat, megfelelő, az ONJN által kibocsátott engedéllyel kell rendelkeznie.

Hirdetés

A jogszabály csupán néhány kivételt fogalmaz meg:

  • ilyenek például az iskolákban, napközikben, alapítványoknál szervezett tombolák, ha ezek célja a szórakoztatás és nonprofit jellegük van.

  • Nem minősül szerencsejátéknak a cégek által az eladás növelése érdekében szervezett nyereményjáték, amennyiben nem kérnek részvételi díjat

– magyarázta a szakember.

Hangsúlyozta, következtetésképpen, azok a tombolajátékok, amelyek nem tartoznak a fenti kivételek közé, engedélyköteles tevékenységek, amelyek szabályzatát már csak azért is kell láttamoznia egy országos bizottságnak, hogy ne lehessen a játékszabályokat menet közben változtatni. Másrészt garantálni kell azt, hogy a nyereményt megkapja a nyertes. A tombolajátékoknál a garancia értéke 10 ezer eurótól 100 ezer euróig terjed. A felsorolt feltételek egyébként természetes személyként nem is teljesíthetők.

Amennyiben valaki engedély nélkül szervez, népszerűsít szerencsejátékot, akkor ez a tevékenysége büntethető (20 ezertől 40 ezer lejig) és a bevétele elkobozható – tette hozzá Szilágyi István. Az ilyen szerencsejátékok esetében a részvevők is bírságolhatók 5–10 ezer lejes összeggel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére

Első- és másodfokú időjárási riasztást bocsájtott ki az Országos Meteorológia Szolgálat keddre Románia legnagyobb területére a várható hőség miatt.

Ugyanaz érvényes két székelyföldi megyére, mint a két tengerparti megyére
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában

Idén júniusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,6-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.

Több ezres különbség: megvannak a legfrissebb adatok a természetes szaporulatról Romániában
2026. augusztus 10., hétfő

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval

A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett.

Csendőröket kellett kihívni a román tengerpartra, mert többen a nagy hullámokban is fürödni akartak – videóval
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért

Az alapbérek differenciálása a kórház besorolásának megfelelően, a jövedelem védelme és a finanszírozás garantálása – a szakszervezetek közös javaslatot dolgoztak ki a bértörvénytervezet módosítására. Elkezdődhetnek az alkalmazások is a kórházakban.

Összefogtak a szakszervezetek a bértörvénytervezet módosításáért
2026. augusztus 09., vasárnap

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében

A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.

Három férfit vettek őrizetbe a megtámadott mentőautó ügyében
2026. augusztus 09., vasárnap

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak

A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.

Raed Arafat: elfogadhatatlan az életmentők elleni erőszak
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
2026. augusztus 09., vasárnap

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon

Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.

Aratókalákával idézték fel a múltat Csíkszentkirályon
2026. augusztus 09., vasárnap

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.

A hétvégi felszusszanás után hétfőtől ismét visszatér a kánikula
Hirdetés