Hirdetés
Hirdetés

Tőkés László a fogyatkozó erdélyi magyarságról, autonómiáról és Márton Áron örökségéről beszélt Tusványoson

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.

Nagy Lilla

2026. július 25., 12:462026. július 25., 12:46

A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati napja a fesztivál csúcspontját jelentette. A „Veled teljes!” mottó jegyében zajló programsorozat legnépszerűbb és legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye előtt Németh Zsolt úgy fogalmazott: „A teljességet ostromoltuk a héten, sokszor pedig meg is közelítettük.”

Hirdetés

A színpadon elhangzott, hogy a Fidesz nevéhez a latin fides – hit, hűség, bizalom – jelentést társítják, és ezek az értékek a jövőben is iránytűként szolgálnak a közösség számára.

Tőkés: veszélyeztetett népcsoport lett az erdélyi magyarság

Beszédének elején Tőkés László püspök a romániai magyarság demográfiai helyzetét nevezte a legsúlyosabb kihívásnak. A népszámlálási adatokra hivatkozva azt mondta:

a történelmi magyar egyházak tagsága évtizedenként mintegy százezer fővel csökken, ami szerinte jól tükrözi a romániai magyar közösség fogyását is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Úgy fogalmazott, hogy az egymillió körüli lélekszámú romániai magyarság ma már Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé tartozik. Beszédében az asszimilációt, az alacsony gyermekvállalást és az elvándorlást nevezte a legfontosabb okoknak. A püspök

egy perces néma csendet is kért mindazok emlékére, akik az elmúlt évtizedekben eltűntek a közösségből, illetve azokért a román állampolgárokért is, akik elhagyták az országot.

korábban írtuk

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

Ismét napirenden az autonómia

Tőkés László köszönetet mondott a szervezőknek, amiért a jelenlegi politikai környezetben is megrendezték a szabadegyetemet. Hangsúlyozta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács továbbra is kiáll Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság személyi elvű autonómiája mellett.

A román közigazgatási átszervezés lehetőségére utalva ismét felvetette a történelmi régiók elismerésének kérdését, valamint azt is, hogy

Románia és a Moldovai Köztársaság esetleges egyesüléséről szóló viták közepette miért számít továbbra is tabunak a magyar közösség belső önrendelkezése.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A „bálványosi folyamat” folytonosságáról

A püspök szerint a bálványosi szabadegyetem a rendszerváltozással egyidős, és az elmúlt 35 évben a nemzetpolitikai gondolkodás egyik meghatározó műhelyévé vált.

Köszöntötte a rendezvény alapítóit és támogatóit, külön kiemelve Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, akinek jelenlétét a folytonosság jelképeként értékelte.

Elismerés Orbán Viktor nemzetpolitikájának

Tőkés László beszédében méltatta az elmúlt másfél évtized magyar nemzetpolitikáját. Szerinte a Fidesz–KDNP-kormány szakított a kommunista internacionalizmussal, visszaadta a magyarság önbecsülését, és

a kettős állampolgárság, valamint a nemzeti összetartozás politikájával új korszakot nyitott a határokon átívelő nemzetegyesítésben.

Úgy fogalmazott: a magyar kormány nemzetpolitikája történelmi jelentőségű fordulatot hozott a külhoni magyar közösségek számára.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Márton Áron példáját állította középpontba

Beszéde második felében Tőkés László Márton Áron püspök születésének 130. évfordulójára emlékezett. Felidézte, hogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye 2026-ot Márton Áron-emlékévvé nyilvánította. A püspök szerint

Márton Áron nemcsak egyházi vezetőként, hanem nemzetpolitikai szereplőként is példát mutatott.

Hosszasan ismertette az 1946-os párizsi béketárgyalások idején készült memorandum történetét, amelyet az erdélyi magyar közösség vezető személyiségei fogalmaztak meg válaszul a Magyar Népi Szövetség állásfoglalására. Tőkés hangsúlyozta: a történelmi események mára lezárultak, a határkérdéseket nem tekinti aktuálisnak, ugyanakkor a memorandum készítőinek bátor kiállása ma is erkölcsi példát jelent.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az egyház közéleti szerepéről

A püspök kitért arra is, hogy szerinte az egyháznak nem szabad kivonulnia a közéletből. Márton Áron életútját felidézve úgy fogalmazott:

a keresztény vezetők feladata nem csupán a lelkipásztori szolgálat, hanem a közösség melletti erkölcsi kiállás is.

Beszédében bibliai idézetekkel támasztotta alá azt az álláspontját, hogy a keresztény embernek nem szabad „véka alá rejtenie” meggyőződését.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Összefogásra szólított

Előadása végén Tőkés László a jelenlegi geopolitikai helyzetet is érintette. A nemzetközi konfliktusok közepette úgy vélte, Erdély és a magyar közösség ügye könnyen háttérbe szorulhat, ezért szerinte különösen fontos az összefogás.

Zárásként Márton Áron gondolatait idézve arra buzdította a hallgatóságot, hogy a keresztény értékekre építve dolgozzanak egy igazságosabb és békésebb jövő megteremtéséért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenálási politika következik

Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.

Orbán Viktor: ellenzéki politika helyett ellenálási politika következik
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
2026. július 25., szombat

Újabb, a román légtérbe behatoló drónt kellett lelőni szombat reggel

Ismét drón hatolt be a román légtérbe. Egy F-16-os vadászgép pilótája iktatta ki a célpontot.

Újabb, a román légtérbe behatoló drónt kellett lelőni szombat reggel
2026. július 25., szombat

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Hirdetés
2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
2026. július 24., péntek

Megtalálhatták a lelőtt drón darabjait, megvannak az első következtetések

A Padina térségében talált több fémdarab feltehetően abból a drónból származik, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le – közölte Buzău megye prefektusa.

Megtalálhatták a lelőtt drón darabjait, megvannak az első következtetések
2026. július 24., péntek

Hazugság is beleszőve: a címkéken feltüntetett összetétel nem mindig egyezik meg a felhasznált anyagokkal

A textiliparban végzett fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint az elemzett minták 67 százaléka nem felelt meg az előírásoknak: a címkéken feltüntetett összetétel nem egyezett meg a felhasznált anyagokkal – derül ki a hatóság féléves összesítéséből.

Hazugság is beleszőve: a címkéken feltüntetett összetétel nem mindig egyezik meg a felhasznált anyagokkal
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Ön is használ nyilvános wifit? Könnyen ellophatják az adatait

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett pénteken az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Ön is használ nyilvános wifit? Könnyen ellophatják az adatait
2026. július 24., péntek

Védelmi minisztérium: csak második próbálkozásra sikerült lelőni a légtérsértő drónt

A védelmi minisztérium képviselői pénteken közölték, hogy mielőtt a román légierő F-16-os vadászgépe megsemmisítette a román légtérbe engedély nélkül behatolt drónt, az olasz légierő Eurofighter Typhoon gépe is rakétát indított rá, de nem találta el.

Védelmi minisztérium: csak második próbálkozásra sikerült lelőni a légtérsértő drónt
2026. július 24., péntek

Verekedés tört ki egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, egy férfi kórházba került

Négy férfi keveredett verekedésbe péntekre virradóra egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, a konfliktus során egyikük fejsérülést szenvedett, ezért kórházba szállították.

Verekedés tört ki egy marosvásárhelyi vendéglátóegység teraszán, egy férfi kórházba került
Hirdetés