
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
A pótérettségi óvások elbírálása utáni, végleges eredményei szerint a résztvevők 32,3 százalékának sikerült a vizsgája; ez 3 százalékkal jobb arány az első eredmények után közöltnél (29,3 százalék) – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.
2024. augusztus 30., 11:372024. augusztus 30., 11:37
Az óvások elbírálása után 846-tal 9052-re nőtt a sikeresen vizsgázók száma. Közülük 6424-en idén végeztek (34,2 százalékos sikerességi arány), 2628-an pedig korábbi években (28,5 százalék).
Idén országszerte 13 005 óvást nyújtottak be a vizsgázók a pótérettségi első eredményeinek közzétételét követően. Az újrajavítás nyomán 12 277 dolgozat osztályzata módosult (nőtt vagy csökkent) – írja az Agerpres hírügynökség az oktatási minisztérium tájékoztatására hivatkozva.
A vizsgák átmenőjegye az 5-ös, a sikeres érettségihez legalább 6-os átlagot kellett elérniük a jelentkezőknek.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
1 hozzászólás