Több száz tüntető Sepsiszentgyörgy központjában

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Több százan tüntettek péntek délután Sepsiszentgyörgyön, a négy országos szakszervezeti tömb által szervezett akción. A megmozdulással az új munkatörvénykönyv ellen tiltakoztak.

Bús Ildikó

2011. március 04., 15:242011. március 04., 15:24

2011. március 04., 16:182011. március 04., 16:18



A tüntetők tábora a Sugás áruház elől indulva a két kormánypárt székháza elé vonult,
ahonnan útjuk a kormányhivatal elé vezetett

A hét elején jelentette be Vasile Cătălin Neagovici, a Frăţia Szakszervezeti Szövetség vezetője, hogy több mint kétezer résztvevőre számítanak a pénteki tüntetésen, melyen az új munkatörvénykönyv ellen tiltakoznak. Ez a törvénykönyv az alkalmazottakat juttatja hátrányos helyzetbe, hiszen jogaiktól fosztják meg őket – mondta a szakszervezeti elnök.

A kormány nem védi az alkalmazottak érdekeit, ezért a tüntetők tábora a Sugás áruház elől indulva a két kormánypárt székháza elé vonult, ahonnan útjuk a kormányhivatal elé vezetett. Az akció szervezői szórólappal hirdették, „hogyan törvényesíti a rabszolgaságot az új munkatörvénykönyv”. A hét elején tartott közös sajtótájékoztatón a szakszervezeti tömbök vezetői kifejtették: a törvényhozás nem vette figyelembe a szakszervezetek javaslatait, észrevételeit, és párbeszédre sem került sor – ez vezetett a kialakult helyzethez.

Az új munkatörvénykönyv olyan előírásokat tartalmaz, melyek kiszolgáltatott helyzetbe sodorják az alkalmazottakat – mondta a Székelyhon.ro-nak a Frăţia Szakszervezeti  Föderáció egyik tagja –, ugyanis míg korábban a munkaadó kilenc hónapig nem alkalmazhatott új munkaerőt az elbocsátottak helyébe, a módosítással ez megszűnik, a vezetők átszervezésre hivatkozva bármikor leépíthetik munkatársaikat.

Ugyancsak az új munkatörvénykönyv része, hogy meghosszabbítanák a próbaidőt, valamint a próbaidő alatt a munkaadó felbonthatja a szerződést minden külön előzetes értesítés nélkül, és egy állásra akár több próbaidőst is alkalmazhat. A háromszéki szakszervezeti tagok remélik, kiállásuk nem volt hiábavaló, és abban is bíznak, hogy az RMDSZ nem támogatja az új munkatörvénykönyv alkalmazását.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik

Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.

Mackó Kórház: ahol még az injekciós tű sem annyira ijesztő, mint amilyennek tűnik
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni

Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.

Készül az új középiskola Baróton, kérdés, hogy mikor sikerül benépesíteni
2026. március 21., szombat

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények

Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.

Látványos volt a baleset, de szerencsére nem voltak súlyosak a következmények
2026. március 21., szombat

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön

A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.

A Fülemüle utcát is feltörik, de megéri: tavaszi munkálatok Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre

Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.

Nőkről szól, de nem csak nőknek – megérkezett a Székely Menyasszony Háromszékre
2026. március 20., péntek

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre

A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.

Transzferjáratok indulnak a marosvásárhelyi reptérre
2026. március 19., csütörtök

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.

Ismét lehet pályázni a kiválósági díjra Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre

Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.

A sepsiszentgyörgyi kórház is reagált az orvosok elleni vádemelésre
2026. március 19., csütörtök

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében

Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.

Két orvost állítanak bíróság elé egy haláleset ügyében
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés