
Fotó: Both Ildikó
Több százan tüntettek péntek délután Sepsiszentgyörgyön, a négy országos szakszervezeti tömb által szervezett akción. A megmozdulással az új munkatörvénykönyv ellen tiltakoztak.
2011. március 04., 15:242011. március 04., 15:24
2011. március 04., 16:182011. március 04., 16:18
A tüntetők tábora a Sugás áruház elől indulva a két kormánypárt székháza elé vonult,
ahonnan útjuk a kormányhivatal elé vezetett
A hét elején jelentette be Vasile Cătălin Neagovici, a Frăţia Szakszervezeti Szövetség vezetője, hogy több mint kétezer résztvevőre számítanak a pénteki tüntetésen, melyen az új munkatörvénykönyv ellen tiltakoznak. Ez a törvénykönyv az alkalmazottakat juttatja hátrányos helyzetbe, hiszen jogaiktól fosztják meg őket – mondta a szakszervezeti elnök.
A kormány nem védi az alkalmazottak érdekeit, ezért a tüntetők tábora a Sugás áruház elől indulva a két kormánypárt székháza elé vonult, ahonnan útjuk a kormányhivatal elé vezetett. Az akció szervezői szórólappal hirdették, „hogyan törvényesíti a rabszolgaságot az új munkatörvénykönyv”. A hét elején tartott közös sajtótájékoztatón a szakszervezeti tömbök vezetői kifejtették: a törvényhozás nem vette figyelembe a szakszervezetek javaslatait, észrevételeit, és párbeszédre sem került sor – ez vezetett a kialakult helyzethez.
Az új munkatörvénykönyv olyan előírásokat tartalmaz, melyek kiszolgáltatott helyzetbe sodorják az alkalmazottakat – mondta a Székelyhon.ro-nak a Frăţia Szakszervezeti Föderáció egyik tagja –, ugyanis míg korábban a munkaadó kilenc hónapig nem alkalmazhatott új munkaerőt az elbocsátottak helyébe, a módosítással ez megszűnik, a vezetők átszervezésre hivatkozva bármikor leépíthetik munkatársaikat.
Ugyancsak az új munkatörvénykönyv része, hogy meghosszabbítanák a próbaidőt, valamint a próbaidő alatt a munkaadó felbonthatja a szerződést minden külön előzetes értesítés nélkül, és egy állásra akár több próbaidőst is alkalmazhat. A háromszéki szakszervezeti tagok remélik, kiállásuk nem volt hiábavaló, és abban is bíznak, hogy az RMDSZ nem támogatja az új munkatörvénykönyv alkalmazását.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
szóljon hozzá!