
Fotó: Pinti Attila
Több mint kétszáz autóvezetőt ellenőriztek a Hargita megyei rendőrök csütörtökön, összesen 32 bírságot szabtak ki, és 11 jogosítványt függesztettek fel. Az akció célja az ittas vezetés és drogfogyasztás miatt történő balesetek számának csökkentése volt.
2023. március 10., 15:572023. március 10., 15:57
A hatóságiak kérdőív kitöltését alkalmazták egy tanulmány összeállítása céljából a romániai járművezetők körében előforduló tudatmódosító szerek fogyasztásával kapcsolatban – emiatt többek között Csíkszereda déli kijáratánál is több sofőrt megállítottak, majd megkérték őket, hogy válaszaikkal segítsék a rendőrség munkáját.
Fotó: Pinti Attila
A tanulmányhoz közölt adatok egyébként névtelenek és bizalmasak, kizárólag a statisztikai kimutatáshoz használják. A rendőrség célja az alkoholos befolyásoltság vagy tudatmódosító szer hatása miatt bekövetkező közúti balesetek megelőzése.
Fotó: Pinti Attila
Ugyanakkor az összehangolt ellenőrzés során összesen 221 sofőrt teszteltek alkoholszondával csütörtökön. A hatóságiak 32 esetben róttak ki büntetést szabálysértés miatt, 11 hajtási jogosítványt függesztettek fel, illetve öt bűncselekményt azonosítottak.
A rendőrség fokozott közúti ellenőrzéseket tart a jövőben is – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
1 hozzászólás