Hirdetés
Hirdetés

Több mint fél tonna élelmiszer gyűlt össze egy hét alatt

•  Fotó: Hegyi Zsuzsánna

Fotó: Hegyi Zsuzsánna

Több mint fél tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! elnevezésű adománygyűjtő program legelső hetén. A csomagokat kedden délben szállították ki a gyergyószentmiklósi szociális igazgatóság munkatársai és a Gyulafehérvári Caritas képviselői.

Hegyi Zsuzsánna

2019. december 03., 18:192019. december 03., 18:19

2019. december 03., 18:192019. december 03., 18:19

A november 24-én indított megmozdulás első hetében több mint 500 kilogramm élelmiszert adományoztak a partner szervezetek és a gyergyószentmiklósiak.

„Többek között 200 kilogrammot is meghaladó lisztadomány, 180 kilogramm cukor, több mint 150 liter olaj, 300 darab konzerv, illetve 170 darab csokoládé gyűlt össze. Ezeket a kollegáim és a Gyulafehérvári Caritas munkatársai szállítják ki ezen a héten, elsősorban időseknek és sérülteket gondozó családoknak” – ismertette Gereőffy Imola, a szociális igazgatóság vezetője.

Az első héten összegyűlt adományokból hatvan családot tudnak megajándékozni.

A jótékonysági akció december 21-ig tart. Addig hétköznapokon a BB Marketben, a Kordiálban és a polgármesteri hivatal szociális osztályán fogadják az adományokat, szombatonként pedig a civil szervezetek által örökbe fogadott gyűjtőpontnál, a Sláger Centerben várják az adakozókat. Az adott héten összegyűlt felajánlásokat a következő hét elején szállítják ki a szociális osztály munkatársai a rászoruló családok részére.

A GYHK is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz

A hétvégén két hazai Erste Liga-mérkőzése lesz a Gyergyói Hoki Klubnak. Pénteken a Budapest együttesét, szombaton a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadják. A pénteki találkozó nemcsak pontszerzésről szól majd, hanem ez alkalommal csatlakoznak az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! akcióhoz is, ezért arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, tartós élelmiszert hozzon a meccsre, amelyet majd a hokisok juttatnak el a szociális igazgatóságra.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre

A Hargita Megyei Katonai Központ ismételten felhívja a tartalékosok figyelmét, hogy szeptemberben is zajlik a katonai nyilvántartásban szereplő adatok frissítése Hargita megyében. A folyamat novemberben is folytatódik.

Emlékeztető: szeptemberben is várják a tartalékosokat adatfrissítésre
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton

Megvolt a szezon első havazása keddre virradóan a Transzfogarasi úton. Egyelőre nem volt szükség a hóeltakarító gépek bevetésére.

A szezon első havazása a Transzfogarasi úton
2026. szeptember 22., kedd

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen

Több mint 13 millió lejes beruházásból 235 lakó otthona vált korszerűbbé, energiatakarékosabbá és komfortosabbá az Országos Helyreállítási Terv keretében.

Újabb öt tömbház újult meg Marosvásárhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán

Egy sofőrt 247 km/órás sebességgel mértek be rendőrök az A3-as autópályán, az Aranyosgyéres–Magyarnádas szakaszon. A radar szerint 117 km/órával lépte túl a sebességhatárt.

Még a radaron is fényárban úszik a száguldó luxusautó az erdélyi autópályán
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan

Több helyen is fagyott a hegyekben keddre virradóan, az Omu-csúcson például mínusz öt fok alá esett a hőmérséklet.

Kék foltok a magasban: Székelyföldön is fagyott keddre virradóan
2026. szeptember 22., kedd

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán

Nicușor Dan hétfő este New Yorkban Călin Georgescu őrizetbe vételével kapcsolatban kijelentette, hogy a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség feladata és felelőssége tisztázni az ügyet, az érintetteket pedig megilleti az ártatlanság vélelme.

A rendszer áldozata? Kérdezték Nicușor Dant Călin Georgescu őrizetbe vétele kapcsán
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül

Az elmúlt években többször is módosították a közalkalmazottakat megillető üdülési csekkek feltételrendszerét, és legutóbb ugyan kedvező változás történt, a hír nem jutott el az érintettek jó részéhez, ez pedig kihatott a turisztikai főszezonra is.

Túl sok a bizonytalanság az üdülési csekkek körül
2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Hirdetés