Több mint egy éve működik a kórház étkezdéje

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

2010. augusztus 2-án adták át a székelyudvarhelyi városi kórház étkezdéjét, amelyet a valamikori mosoda helyén működtet egy helyi étterem. A kórház vezetősége kifejtette, hogy megnyitása óta az étkezdét főként az intézmény alkalmazottai, a betegek hozzátartozói vették igénybe a szolgáltatásokat, egyáltalán nincs hatással a kórházi konyha tevékenységére.

Antalfi József

2011. augusztus 25., 16:012011. augusztus 25., 16:01

2011. augusztus 25., 16:052011. augusztus 25., 16:05

Lukács Antal, a városi kórház igazgatója elmondta, hogy egyáltalán nincs hatással az új étkezde a betegek ellátására. A kórházi betegek számára 16 féle menü van terítéken, attól függően, hogy milyen betegségben szenvednek (operáció előtti, orvos által előírt, cukorbetegeknek, stb.). Az igazgató hangsúlyozta, hogy a kórházi konyhára az igény most is ugyanakkora, hisz az ágyhoz kötött betegek továbbra is ezt fogyasztják. Az intézmény konyhája és az étkezde egymástól teljesen függetlenül működik. „A törvény előírja, hogy a kórház területén kötelezően működnie kell egy étkezdének, amely nem a betegeket, hanem a személyzetet szolgálja. A kórháznak megérte, hogy az étterem beindította ezt az étkezdét: korábban hiányzott az intézményből és így megoldódott egy régi probléma. Rengeteg fiatal orvos, rezidens igénybe veszi a szolgáltatást: mondhatni, hogy az országban ez egyik legjobb étkezde működik itt, de ez máshol is kötelező lenne” – fogalmazott Lukács Antal.

Az igazgató kitért arra is, hogy megfigyelései alapján a betegek nem igazán esznek ebben a kantinban, legfeljebb üdítőt és kávét szoktak vásárolni. Ladányi Kinga, az étkezdét működtető étterem ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a fent felsorolt vendégeken kívül a betegek csak abban az esetben szoktak étkezni, amennyiben nincsenek megelégedve a kórházi menüvel. Pálfi Ildikó, az étkezde alkalmazottja elmondta, hogy a kávé és az üdítőital ugyanannyira népszerű a vendégek körében, mint egy kiadós tál étel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés