Hirdetés
Hirdetés

Több kistelepülés is könnyebben megközelíthetővé vált az új aszfaltútnak köszönhetően

Fontos infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a megyei önkormányzat •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fontos infrastrukturális fejlesztést hajtott végre a megyei önkormányzat

Fotó: Erdély Bálint Előd

Mintegy tizenkétmillió lejből aszfaltoztatta le Hargita Megye Tanácsa a 135-ös jelzésű megyei út Firtosmartonos és Kobátfalva közötti szakaszát. A munkálat ugyan befejeződött, de a problémás kapubejárókhoz tavasszal még visszatérnek.

Fülöp-Székely Botond

2019. december 27., 15:462019. december 27., 15:46

Nem volt egyszerű munka, hiszen csak második próbálkozásra sikerült felújíttatni a közel 9,4 kilométeres útszakaszt Firtosmartonos és Kobátfalva között – mondta el Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, korábban már kivitelező is volt egy kisebb rész korszerűsítésére, ám azzal szerződést kellett bontaniuk. Ezután pályáztak sikeresen az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) a teljes szakasz felújításáért, ami nagyjából 12 millió lejbe került.

A megyei önkormányzat szakemberei kifejtették,

nem volt egyszerű a korszerűsítés, mivel „változatos” az útszakasz menti domborzat, ráadásul több helyszínen is mozog a talaj.

Az utat átlagosan hatméteresre szélesítette a kivitelező, nagyjából öt kilométernyi betonsáncot öntöttek, valamint számtalan átereszt is elhelyeztek a vízelvezetés megoldása érdekében. Mindemellett az alap- és kopóréteget is leterítettek, valamint járdákat alakítottak ki a településeken, ahol volt erre lehetőség.

Összesen négy hidat modernizáltak, illetve építettek újjá, elvégezték az útfestéseket, kihelyezték a táblákat és a védőkorlátokat is.

A felújítás miatt egyes részeken jelentősen megnőtt az út magassága, így néhány porta esetében problémás lett a ki- és bejárás – tudtuk meg a helyiektől, akik ezt a megyei intézménynek és a kivitelezőnek is jelezték. A megyei tanács szakemberei kijelentették, mindenképp találnak megoldást a gazdák által elmondottakra, erre azonban még várni kell tavaszig.

Idézet
Megvizsgáljuk, hogy mit tehetünk a gazdák érdekében. Természetesen nem maradnak így a problémás kapubejárók

– magyarázták portálunknak.

Hirdetés

Simó Dezső szentábrahámi polgármester rámutatott, rendkívül fontos beruházásról van szó, ami az egész község számára jelentőséggel bír. A jó útnak köszönhetően az eddiginél lényegesen gyorsabban, akár fél óra alatt is eljuthatnak Székelyudvarhelyre a helyiek. A tisztségviselő arra is kitért, hogy a munkálat során számtalanszor kellett módosítani a terveket a lakók igényei szerint, ezért köszöni a kivitelező és a megyei tanács pozitív hozzáállását.

Péter Zoltán siménfalvi polgármester szintén örült a megvalósításának, hiszen általa több, a községhez tartozó falu – Tarcsafalva, Tordátfalva – is könnyebben megközelíthetővé vált , akárcsak a szomszédos Gagy mente.

Borboly Csaba kijelentette, míg a megye más részein az országutaknak köszönhetően kevesebb a gond,

Udvarhelyszéken számtalan kisebb falu van, amelyeket nehéz megközelíteni, éppen ezért döntötték el, hogy ebben a térségben igyekeznek járhatóvá tenni a kisebb utakat is.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ezen stratégiájuk része volt a mostani beruházás is. Reméli, hogy az útfelújításnak köszönhetően némileg fellendül a gazdaság a zónában és szívesebben dolgoznak majd szülőföldjükön a helyiek, esetleg a későbbiekben hazaköltöznek az elszármazottak közül is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Nem szélsőségesekre is rásüthető a szélsőségesség – Nicușor Dan visszaküldött egy törvénytervezetet a parlamentnek

Nicușor Dan államelnök visszaküldte csütörtökön a parlamentnek megfontolásra a szélsőségesség elleni küzdelemről szóló törvényt, mivel meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a „feszültségek felerősödéséhez” vezethet.

Nem szélsőségesekre is rásüthető a szélsőségesség – Nicușor Dan visszaküldött egy törvénytervezetet a parlamentnek
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

A kommandósokat is kiküldték egy családi konfliktushoz egy Maros megyei faluba

Három testvér konfliktusa miatt riasztották a rendőrséget, csendőröket, mentőket, de még a különleges bevetési szolgálatot is csütörtök délután Maros megyében.

A kommandósokat is kiküldték egy családi konfliktushoz egy Maros megyei faluba
2025. december 04., csütörtök

Próbálják rekonsturálni a Bucsecs-hegységben eltűnt turista útvonalát, továbbra is keresik őt a hegyimentők

A majdnem két héttel ezelőtt a Bucsecs-hegységben eltűnt fiatal brit turista keresése folytatódik, bár az utóbbi napokban mostohák voltak az időjárási körülmények – jelentette be csütörtökön a Brassó megyei Salvamont.

Próbálják rekonsturálni a Bucsecs-hegységben eltűnt turista útvonalát, továbbra is keresik őt a hegyimentők
2025. december 04., csütörtök

Még várni kell a zöldenergia széles körű térhódítására, de ebben van a jövő

A hidrogén és a biogáz fontos szerepet játszanak a zöldenergiára való átállásban, de a széles körű alkalmazáshoz – különösen a tömegközlekedésben és a háztartásokban – még időre és további technológiai fejlesztésekre van szükség.

Még várni kell a zöldenergia széles körű térhódítására, de ebben van a jövő
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Ügyvédnő a vádlottak padján: letartóztatták a börtönökbe drogot csempésző hálózat tagjait

Letartóztatták a börtönökbe drogot csempésző hálózat kilenc tagját – köztük azt az ügyvédnőt is, akinek a segítségével a bűntényt elkövették.

Ügyvédnő a vádlottak padján: letartóztatták a börtönökbe drogot csempésző hálózat tagjait
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását
2025. december 04., csütörtök

Ausztria támogatja Románia OECD-csatlakozását

2025. december 04., csütörtök

Játéknak hittek egy Moldovában lezuhant orosz drónt és szétszerelték

Játéknak vélte és hazavitte a lezuhant orosz drónt egy helyi férfi a moldovai Pepeni határából, majd szét is szerelte – a rendőrség szerint a szerkezet katonai megtévesztésre szolgált, robbanóanyagot nem tartalmazott.

Játéknak hittek egy Moldovában lezuhant orosz drónt és szétszerelték
Hirdetés
2025. december 04., csütörtök

Belügyi cáfolat a totális közúti megfigyelésről

Cáfolta csütörtökön a belügyminisztérium a közúti forgalomra és a nyilvános helyekre kiterjedő megfigyelőrendszer működésbe hozásáról szóló információkat.

Belügyi cáfolat a totális közúti megfigyelésről
2025. december 04., csütörtök

Amikor az élet duplán adja vissza: pont egy rendőrautóval ütközött ittasan

Őrizetbe vettek egy harmincéves sofőrt, aki ittasan vezetett, amikor összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval Târgu Neamț városában csütörtökön.

Amikor az élet duplán adja vissza: pont egy rendőrautóval ütközött ittasan
Hirdetés