
Fotó: Kristó Róbert
Folytatódik Csíkszeredában a gazdátlan ebek befogása. Kedden még több kóbor kutyát gyűjtöttek be az erre szakosodott csoportok a városban, mint korábban.
2011. január 12., 14:232011. január 12., 14:23
2011. január 12., 18:192011. január 12., 18:19
Mint már beszámoltunk róla, az utóbbi időben elszaporodott gazdátlan ebek begyűjtését két csoport kezdte meg az elmúlt hét végén Csíkszeredában, egyik csoport a város perifériáján, a másik a központi övezetekben tevékenykedik. Míg az első napokban tizenegy állatot fogtak be, kedden, január 11-én már tizenöt kóbor kutya került a sintérek kezébe, hálójába. Páll Tamás, a városháza illetékese megerősítette, az akció mindaddig folytatódik, amíg sikerül begyűjteni a veszélyesebb kutyákat. Az elfogott állatokat a városi kutyamenhelyre szállítják.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.
szóljon hozzá!