
Nőtt a donorok száma. 2016-hoz képest több vért gyűjtött be tavaly a megyei vérközpont
Fotó: Veres Nándor
Nőtt a véradók száma az elmúlt évben Hargita megyében, noha az előző évinél néhány százzal több adag vér nem számít jelentős növekedésnek. Idén viszont csökkentenie kell a költségvetését a Hargita Megyei Vérközpontnak, amit a véradók számának csökkenése nélkül szeretnének végrehajtani.
2018. február 06., 12:422018. február 06., 12:42
A 2016-ban mérthez képest mintegy háromszáz adaggal több vért gyűjtött be a Hargita Megyei Vérközpont tavaly. Ez ugyan nem számít jelentős növekedésnek, hiszen
Nem szeretnék, hogy csökkenjen a véradók száma, mindezt úgy, hogy egy kormányintézkedés értelmében a költségvetését viszont csökkentenie kell az intézménynek – tudtuk meg Kopacz Ildikótól. „Tíz százalékkal kell csökkentenünk. Nekünk kell kitalálnunk a módját.
– fogalmazott a Hargita Megyei Vérközpont Igazgatója.
Személyzethiány
Olyan települések ezek – például Székelykeresztúr –, ahol nem működik állandó vérközpont. „Ez is szervezést igényel, de nincs, aki megszervezze. Ez is egy nagy munka. Népszerűsíteni kell, tájékoztatni, megfelelő helyet biztosítani” – sorolta a teendőket a megyei vérközpont vezetője. Hozzáfűzte viszont, hogy időnként megszervezik ezeket az akciókat:
Jelenleg nincs általános vérhiány Hargita megyében – válaszolta kérdésünkre Kopacz Ildikó –, de egyes vércsoportok, most főként az A esetében több Rh-negatív faktorú vérre lenne szükségük.
A megyében egyébként a csíkszeredai sürgősségi kórház használja fel a legtöbb vért, de viszonylag sok vérre van szükség a székelyudvarhelyi kórházban is, ugyanis itt dolgozik a megye egyetlen hematológus orvosa (a vér, a vérképző- és nyirokszervek betegségeivel foglalkozó szakorvos). A szükséglet tekintetében a gyergyószentmiklósi kórház áll a harmadik helyen. A három térségben a véradók aránya tekintetében nagyjából hasonló a megoszlás, mint a szükséglet esetében – tájékoztatott a megyei vérközpont igazgatója.
Csíkszeredában és környékén mindennap lehet vért adni, Székelyudvarhelyen kedden és csütörtökön várják az önkéntes véradókat a helyi vérközpontban, Gyergyószentmiklóson pedig szerdánként gyűjtenek vért.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!