
Jelölőgyűléseket tartanak november folyamán az Udvarhelyszéki RMDSZ szervezeteiben. 26-áig a 26 helyi szervezet mindegyikében nevesítik a küldötteket, akik a december 9-ei széki tisztújító gyűlésen megválasztják a széki szervezet elnökét.
2010. november 11., 13:552010. november 11., 13:55
2010. november 11., 14:122010. november 11., 14:12
Kilenc településen tisztújítást is kell szervezni, mivel lejárt az elnök mandátuma. November 14-én Újszékelyen, 16-án Homoródszentmártonban és Galambfalván, 18-án Székelykeresztúron, 19-én Etéden, 25-én Siménfalván, 26-án Oroszhegyen és Románandrásfalván, végül pedig a korondi tulipános szervezetben tartanak tisztújítást.
A széki szervezet elnöki tisztségéért harcba szállóknak december másodikán déli tizenkettőig kell letenniük a szándéknyilatkozatot és a szükséges dokumentációt a területi irodához. Mint ismert, korábban Bunta Levente foglalta el az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöki székét, ő azonban négyéves mandátumának közepén – városvezetői elfoglaltságaira hivatkozva – lemondott a tisztségről. Eddig két szervezet tett javaslatot a széki elnök személyére: mind a városi RMDSZ közgyűlése, mind pedig az Udvarhelyszéki Önkormányzatok Tanácsa egyhangúan dr. Verestóy Attila szenátort nevesítette.
December 9-én délután öt órától a székelyudvarhelyi Művelődési Házban egyébként nemcsak széki elnököt választanak, hanem fény derül az új elnökség összetételére is. A tisztújítást előkészítő és koordináló testület munkáját Kovács Péter vezeti. Az RMDSZ ügyvezető alelnöke portálunknak nyilatkozva elmondta, minden udvarhelyszéki RMDSZ-tag számára adott a lehetőség, hogy a szervezet elnöke lehessen.
„Remélem, hogy december kilencedike után elkezdődik egy erőteljes építkezési folyamat az udvarhelyszéki szervezetben, kijavítják a korábbi hibákat. Elfogadhatatlan, hogy júniusban több önkormányzati képviselője volt Udvarhelyszéken az RMDSZ-nek, mint fizető tagja” – hangsúlyozta az alelnök.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!