
Fotó: Pinti Attila
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozta szombati közleményében a Román Rendőrség.
2024. július 20., 16:432024. július 20., 16:43
2024. július 20., 17:052024. július 20., 17:05
A tájékoztatásban – melyet az Agerpres szemléz – leszögezték, a Drager5000 szondával végzett tesztelést követően a rendőrök jegyzőkönyvet írnak, amely az illetékes őrsön marad mindaddig, amíg a törvényszéki orvostani intézet elküldi a vérvizsgálat eredményét (legtöbb 72 óra).
Negatív eredmény esetén az ezt igazoló iratot a többi dokumentummal együtt továbbítják az ügyészségnek, amely lezárja a procedúrát, tehát nem indul büntetőeljárás a sofőr ellen.
A jogosítvány 72 órára történő bevonása a közúti közlekedést érintő potenciális veszély elhárítását szolgálja – magyarázták.
A közleményben arról is beszámoltak, hogy a Román Rendőrség vezetősége pénteken újabb távértekezletet tartott a megyei rendőrfőkapitányok, a közlekedésrendészeti osztályok vezetői és a rendőrségi szóvivők részvételével, és ismét áttekintették az új törvényi előírásokat.
A kormány múlt héten módosította a közlekedésbiztonságról szóló 84-es számú sürgősségi rendeletét, az új előírások hétfőn léptek életbe. Ezek értelmében
A 72 órás határidőt a vérminta levételétől számolják.

A gépkocsivezetők és a civil szervezetek tiltakozása nyomán ismét módosította a kormány csütörtökön a közúti ellenőrzéseknél használt alkohol- és drogtesztekkel kapcsolatos, két hete hatályba léptetett közlekedésbiztonsági sürgősségi rendeletet.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!