
A sepsiszentgyörgyi tanácsosjelöltek is jelen voltak Kolcza István polgármesterjelölt kampányindítóján
Fotó: Bodor Tünde
Zakariás Zoltán parlamenti képviselő, országos EMSZ-elnök jelenlétében mutatkozott be párt sepsiszentgyörgyi csapatának egy része a szerda délutáni főtéri kampányindító sajtótájékoztatón, amin Kolcza István megyeszékhelyi polgármesterjelölt bemutatta programját.
2024. május 15., 19:372024. május 15., 19:37
Kolcza István kivonatosan ismertette a Sepsiszentgyörgyön szerinte megoldásra váró gondokat, illetve célul tűzte ki a parkolási rendszer átalakítását, a közlekedési infrastruktúra javítását, az egyirányú utcák forgalmának átszervezését. A fiatalok itthonmaradása érdekében ingyenes lakhatást és munkahelyteremtést ígért, a fiatal szakemberek képzését és támogatását vetítette előre.
A város projektjeinek hatékony kivitelezése, végrehajtása, sportinfrastruktúra fejlesztése és a sportlétesítmények hozzáférhetőségének javítása szintén a programja részét képezi, ahogy a helyi termelők támogatása és piac létrehozása is. Kolcza István hangsúlyozta, eddig is konstruktív ellenzékiként tett a városért az önkormányzati képviselő-testületben.
– nyilatkozta a programbemutatón Zakariás Zoltán parlamenti képviselő, az EMSZ elnöke. A párt eddig is a helyi szervezetekben, önkormányzatokban, Erdélyben látta fontosnak politizálni, emiatt számukra legfontosabbak az önkormányzati választások, melyekre régóta készülnek.
Fotó: Bodor Tünde
A sepsiszentgyörgyi önkormányzatra nagyon ráfér a frissítés, soha nem jó az, ha bekövesedik egy bizonyos politikai struktúra egy intézménybe” – hangsúlyozta a párt országos elnöke. Ő is nyomatékosította, hogy
A rövid főtéri sajtótájékoztató után az EMSZ a megyei könyvtár Gábor Áron termében mutatta be Kovászna megyei tanácsos- és polgármesterjelöltjeit.
Zakariás Zoltán EMSZ-elnök: nem tesz jót egy önkormányzatnak sem, ha bekövesedik oda egy adott politikai struktúra, kell a frissítés.
Fotó: Bodor Tünde
Az EMSZ Háromszéken Kézdiszentkereszten, Dálnokon, Csernátonban, Szentkatolnán, Baconban, Zágonban és Sepsiszentgyörgyön indít polgármesterjelölteket a választási versenyben. Illyefalván és Kézdivásárhelyen független jelölteket támogatnak (Benkő Árpádot, illetve Imre Csabát) a helyi szervezetek, 19 vidéki településen és a megyeközpontban van tanácsosi listájuk.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!