
Adjon elégtételt és magyarázatot Románia az identitásában mélyen megsértett több százezer magyar állampolgárnak – várja el a magyar kormány
Fotó: Pinti Attila
Tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történtek miatt – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
2019. június 06., 21:242019. június 06., 21:24
2019. június 06., 21:302019. június 06., 21:30
A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány – közölte. Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia eltűr effajta atrocitást, amely „barbarizmusában” a magyarok elleni legdurvább provokációkat idézi. A magyar kormány elvárja, hogy
– tette hozzá a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A fokozott hatósági jelenlét ellenére a feldühödött románok kitörték az úzvölgyi temető kapuját és beözönlöttek a sírkertbe, kitépték a mogyorófa kereszteket és elfoglalták a temetőt.
Az előzményeket felidézve Magyar Levente elmondta, az első világháború után katonai temetőt létesítettek az Úz-folyó völgyében az 1916-ban elhunyt honvédoknak. Noha arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák földi maradványai is a temetőben lennének, a legközelebbi település önkormányzata úgy döntött, kőkereszteket emel az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére. Azt azonban az illetékes román hatóságok is elismerték, hogy erre nem volt jogalapja, és a döntések nemzetközi jogot is sértenek – közölte az államtitkár.
Román civil szervezetek meghirdették a betonkeresztek felavatását, amire csütörtökön sor került, de ehhez a szemmel láthatóan ittas embereknek át kellett törniük a kivonuló békés székely tiltakozók sorfalát. Miután bejutottak, a román ünneplők ledöntötték a székely kaput, és a honvéd sírok fölé emelt fakereszteket téptek ki, a román csendőrség pedig a helyszínen mindezt tétlenül nézte – mondta Magyar Levente.
Az ország régióinak többsége szombat reggelig légköri instabilitásra, jelentős mennyiségű csapadékra és megerősödő szélre vonatkozó figyelmeztetés alatt áll, amelyet kedden adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Idén is tartanak búcsús szentmisét pünkösdvasárnap, május 24-én a Madarasi Hargitán.
Többnyire a sokéves átlagnak megfelelő hőmérsékletekre számíthatunk az előttünk álló egy hónapban, nagyobb mennyiségű csapadék az első héten várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzéséből.
Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található.
A csíksomlyói búcsú előtt néhány nappal idén is hagyományos eseménynek adott otthont Harasztkerék: hétfő este a Maros megyei magyar közösségek képviselői átadták az imaszalagokat a lovas zarándoklatnak, hogy elvigyék az imákat Csíksomlyóra.
Ludwig van Beethoven hegedű és zongoraszonátáit játszák kedden délután Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának Szent István Termében.
Elfogadta hétfőn a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) azt a törvénytervezetét, amely szerint az egyesületeknek, alapítványoknak és szövetségeknek évente nyilatkozniuk kell a finanszírozási forrásaikról az Országos Adóhatóságnak.
Elfogadták a pénzügyminisztérium módosító indítványát, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Május 1. és 18. között 60 lakossági bejelentés érkezett a Hargita megyei csendőr-felügyelőséghez lakott területek közelében megjelent medvékről, ami jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.
Kiengedték hétfőn a kórházból azt az ötéves Szeben megyei gyermeket, aki csaknem két napot töltött egyedül az erdőben, mielőtt megtalálták a keresésére indult hatóságok.
1 hozzászólás