Azért jöttem, hogy a pénzünket ne vigyék el. Miért avatkozik belé egy idegen cég a gyergyóiak dolgába? Úgy van ez, hogy engedj be egy embert az udvarodra, s aztán kitaszít. Az a legrosszabb, hogy a tanács senkinek sem kotkodácsolt semmit, amíg meg nem szavazta. Pedig kellett volna a tájékoztatás, hogy ne a kerékbilincselésre ébredjünk – hangzottak el szombat délben egy gyergyói polgár szavai. A fizetéses parkolás elleni tiltakozáson alig tucatnyian jelentek meg.
2011. november 20., 17:032011. november 20., 17:03
2011. november 20., 18:102011. november 20., 18:10
Szombat délre hirdettek meg tiltakozó akciót a gyergyószentmiklósi helyi rádióban, valamint autók szélvédőin elhelyezett cédulákon a „Gyergyói Autósok”. Hogy a megmozdulásnak tulajdonképpen ki a szervezője, az nem derült ki, a művelődési ház parkolójában ugyanis tizenketten jelentek meg tüntetni, de közülük senki nem vállalta, hogy ő lenne a kezdeményező vagy a szószóló.
„Véleményünket szabadon kifejezni akarókként jelezzük a csíki sarccal szemben: autóbilincseinket is 100%-ban Gyergyószentmiklós kasszájában akarjuk kiváltani, minket idebilincsel a szeretetünk” – állt a hirdetésben, valamint az is, hogy a helyszínen aláírásgyűjtés lesz. Ez azonban nem történt meg, senki nem jelentkezett a kérdőívekkel. A tucatnyi tiltakozó szavaiból kiderült, általában nem értenek egyet a fizetéses parkolás, a kerékbilincs bevezetésével, főként a Virág negyediek, akik eddig a Testvériség sugárúton ingyenesen parkolhattak, decembertől azonban vagy fizetnek, vagy tömbházaiktól távolabb kell megálljanak az autóikkal.
Egy másik tényező, amivel nem értenek egyet, az, hogy miért egy idegen cégnek adta ki az önkormányzat a parkolást. „Elviszik a pénzünket, a büntetések se a város kasszájába folynak be, csíkiak gazdagodnak rajtunk” – mondta az egyik felháborodott tiltakozó. A tüntetés az érdeklődők kis száma és főként a szervező hiánya miatt rövid idő alatt csendben eloszlott. A „Gyergyói Autósok” azonban nem adták fel, szombaton délután egyoldalas, közel húsz kérdést felvető szórólapokat dobtak be a postaládákba. Ezen többek között a következő kérdések olvashatók: „Tudja, hány évig fog Gyergyó földjén, Gyergyó területéért más városban adózó cég vagyonokat keresni; tudja, mennyit kap vissza Gyergyó a bilincselések autónként 62 lejes árából?”
A szórólap Románia alkotmányából vett, a szólásszabadsághoz és az információkhoz való jogra vonatkozó idézettel zárul, és azzal, hogy „nekünk nem az xy Parkinggal van dolgunk, a gyergyóiaknak Mezei Jánossal van szerződése!”
A City Parking gyergyói kirendeltségének vezetője, Hanesz József szerint a tiltakozáson azok vesznek részt, akik nincsenek tisztában azzal, hogy milyen előnyök származhatnak a fizetéses parkolásból.
Mezei János polgármester nem kívánt állást foglalni az ügyben.
Nem volt engedély a tüntetésre
Utcai megmozdulásokhoz, tüntetésekhez szükséges a polgármesteri hivatal és a rendőrség engedélye. Amint megtudtuk, a szombati eseményre senki nem kért engedélyt, így ebből sem derülhet ki, hogy ki volt a kezdeményező. A tiltakozáson részt vevő Antal Péter, akinek nevét a Gyergyó TV élő műsoraiban tett rendszeres hozzászólásaiból, véleménynyilvánításaiból ismeri a legtöbb gyergyói, elmondta, ő ugyan kért engedélyt, de nem szombatra, hanem péntekre. Antal elmondta, személyesen Mezei János polgármestertől kért engedélyt a péntekre tervezett tüntetésre, de ezt a polgármester elutasította, mondván, hogy nem ad „aprobálást” egy jó kezdeményezéssel szembeni ellenző tüntetéshez.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
A novemberi 9,76 százalékról tavaly decemberben 9,69 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Két súlyos közlekedési szabályszegést is feltártak a rendőrök kedden Hargita megyében.
Egy szebeni férfit filmeztek le, amint túrasíléccel közlekedett az út szélén. Noha az úton el volt takarítva a hó, a széleken felgyűlt hómennyiség alkalmas volt a siklásra.
A tanügyben vagy a szenátusban tavaly már bevezették a költségcsökkentő intézkedéseket, újabb megszorítások nem indokoltak – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan.
Januárban az iskolaigazgatók hatvan százalékának jár le a vezetői megbízatása, péntekig a megyei tanfelügyelőségeknek ki kell nevezniük az új iskolavezetőket. Székelyföldön több mint 250 iskolavezetőt érint az intézkedés.
Érezhetően enyhébb reggelre ébredtünk szerdán, Székelyföld-szerte többnyire csak mínusz 6–8 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
A fejlesztési minisztérium honlapján kedd este közzétett törvénytervezet szerint 2026-ban a központi közigazgatásban a 2025-ös szinthez képest tíz százalékkal csökkennek – az alapbérek érintése nélkül – a személyi jellegű kiadások.
Jelenleg két helyszínen működnek a felvonók Kovászna megyében: Sugásfürdőn és Nagypatakon. Noha síelésre alkalmas terep még lenne a térségben, a hóhiány és a költségek miatt a pályák nem üzemelnek. Mutatjuk a háromszéki sípálya-körképet.
szóljon hozzá!