
Közvitára bocsátotta csütörtökön az oktatási minisztérium a tantárgyversenyeken kiemelkedően teljesítő tanulók középiskolai beiratkozásának módszertanát szabályozó rendelet tervezetét.
2026. március 05., 13:342026. március 05., 13:34
2026. március 05., 13:352026. március 05., 13:35
A tervezet szerint az 5-8. osztályban a tantárgyversenyek országos szakaszán első díjat nyert, illetve az oktatási minisztérium által elismert nemzetközi versenyeken első, második vagy harmadik helyezést elért tanulók akkor is felvételt nyernek középiskolai osztályba, ha nem vesznek részt az országos képességfelmérő vizsgán.
A javaslat azt is előírja, hogy az ebben a helyzetben levő tanulók a nyolcadik osztály elvégzése után az adott tantárgyversenynek/nemzetközi versenynek megfelelő profilú szakra iratkozhatnak be képességfelmérő vizsga nélkül – ismerteti az Agerpres.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn Nagybányán kijelentette, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak megoldást kell találnia Románia stabilitásának megőrzésére.
Több megyére kiterjedő ellenőrzést tartottak április 19-én, vasárnap délután a 15-ös országúton, amelyben Hargita, Maros, Kovászna, Bákó és Neamț megye rendőrei vettek részt.
Nicușor Dan államfő hétfőn kijelentette, hogy nincs napirenden az áfa (TVA) módosítása, mivel ezt az adót a 2026-os költségvetés rögzíti.
Várhatóan tizenhat minisztérium lesz a Tisza-kormányban – jelentette be az országgyűlési választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.
Jelentősen lehűl az idő a következő három napban, az ország nagy részén mérsékelt esőzések várhatók, a hegyekben pedig vegyes csapadékra is számítani lehet – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat az április 20–23. közötti előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőtestülete hétfő reggeli online ülésén döntött a belső konzultáció kérdésének végső formájáról; az erre adott válaszok eredménye alapján eldönti, hogy megvonja-e a politikai támogatást Ilie Bolojan miniszterelnöktől.
Radu Miruță védelmi miniszter szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) felkészült az előrehozott választások eshetőségére is, a reformokról való lemondás feladást jelentene.
A Román Lottótársaság által szervezett Joker-játék történetének legnagyobb összegét nyerték meg a vasárnapi sorsoláson, amelynek értéke 65 969 447,56 lej, (több mint 12,93 millió euró).
A Tisza Forsthoffer Ágnest jelöli az Országgyűlés elnökének – közölte Magyar Péter, a választáson győztes Tisza Párt elnöke hétfőn a Facebook-oldalán.
Ilie Bolojan kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke kijelentette, ha a szociáldemokraták kilépnek a kormányból, elrendeli a PSD által kormányzati tisztségekbe javasolt személyek leváltását.
szóljon hozzá!