
Fotó: Gov.ro
Az év második felében stabilizálódni fog az infláció, addig azonban még érezhetők lesznek a gazdasági visszaesés hatásai – jelentette ki szerda este Ilie Bolojan kormányfő.
2026. március 05., 09:232026. március 05., 09:23
A miniszterelnök a B1 televíziónak adott interjúban elmondta, a második félévtől az infláció stabilizálódására lehet számítani, a gazdaság igazodik a hitelek csökkenésével kialakuló új kiadási szinthez, illetve egy viszonylag stabil beruházási szinthez. Emellett
– magyarázta az Agerpres szemléje szerint.
A kormányfő megerősítette, hogy a kisnyugdíjasoknak szánt célzott támogatást belefoglalták az idei állami költségvetés tervezetébe, a szűkös költségvetési mozgástér miatt azonban a többi javasolt szociális támogatás csak uniós forrásokból, például az Európai Szociális Alapból finanszírozható. Az európai projektekért és beruházásokért felelős, valamint a munkaügyi minisztériumnak még dolgoznia kell ezen – tette hozzá.
Bolojan ismét hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli költekezése hatalmas deficithez vezetett, a kamatköltségek a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát teszik ki.
A kormányfő beszámolt arról is, hogy az idei állami költségvetés kidolgozásakor 6,2 százalékos GDP-arányos deficittel számoltak a tavalyi 7,7 százalékhoz képest.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!