Cégek távoztak az ipari parkból

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Súlyosan érinti a Romániában elhúzódó gazdasági válság a Maros megyei önkormányzat tulajdonában levő vidrátszegi ipari parkot: több cég döntött a távozás mellett.

Gáspár Botond

2011. június 08., 13:442011. június 08., 13:44

2011. június 08., 16:472011. június 08., 16:47

A megyei önkormányzat illetékesei szerint a 2010-es üzleti tervet 92%-ban teljesítették. A 8%-os kiesés oka: három cég úgy döntött, hogy kivonul. Ezek összesen 2,3 hektárnyi területen tevékenykedtek, egy negyedik vállalkozás pedig kérte a koncesszióba vett terület egy hektárral való csökkentését.

„A 2010. évi 65-ös számú határozatban megszabott célteljesítményt a gazdasági válság miatt részben sikerült csak megvalósítani. A 2 100 000 lejben meghatározott minimum pénzügyi forgalom helyett 1 933 000 lej volt, azaz 92%. A tőkeforgalom azért is csökkent, mert az ipari parkban levő cégek 2010-ben közvetlenül a közszolgáltatókkal kötöttek szerződéseket, tehát nem az ipari parkon keresztül történt a tranzakció. A pénzügyi forgalom csökkenése miatt  esett a termelési hatékonyság, emellett pedig a néggyel több alkalmazott miatt nőttek a kiadások – egy személy a technikai-karbantartási részlegen, hárman pedig az üzleti inkubátornál” – tudtuk meg a megyei önkormányzat gazdasági igazgatójától, Bartha Józseftől.

2011-ben tovább csökken a koncesszióba adott felület: januárban és márciusban két újabb cég mondott le két parcelláról, amelyek összterülete majdnem egy hektár (8.810 m2). Ezeket a tendenciákat figyelembe véve az ipari park igazgatótanácsa a következő célteljesítményt tűzte ki: legalább 1 735 000 lejes pénzügyi forgalom.

Az Ipari Park Rt. 2003 áprilisában alakult, és 2006-ban jegyezte az első jövedelmet, 44 130 lejt. 2007-ben és 2008-ban nőtt a tevékenység, 2007-ben 799 400 lejes, 2008-ban pedig 1 874 000 lejes tőkeforgalmat könyveltek el. 2009 végén 2 933 000 lejjel számoltak, ekkor az ipari park teljes felületét koncesszionálták.

Az ipari park igazgatója, Nagy István portálunknak elmondta: „a távozók kisebb cégek voltak, amelyek mögött nem állt nagy tőke, ezért nem tudták folytatni üzleti terveiket. Ráadásul olyanok, amelyeknek nem eszközöltek beruházásokat, csupán területet béreltek, de a válság miatt kénytelenek voltak felmondani a haszonbérleti szerződést. Az ipari parkban nincs gond, az élet zajlik tovább. 18 termelő cég maradt nálunk, ősszesen 21,2 hektárt bérelnek”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés