
Székelyudvarhelyen bevált a kutyafuttató, Sepsiszentgyörgyön is nagy hasznára lehet az ebtartóknak. Illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) Tekerj egy jó célért szeptember eleji kiadásának célja egy kutyafuttató létrehozása volt Sepsiszentgyörgyön. Ez tavasszal meg is valósulhat.
2017. december 19., 19:552017. december 19., 19:55
2017. december 19., 20:032017. december 19., 20:03
Az akció során 6000 lej gyűlt össze, ebből az összegből
Tavasszal a területet tovább rendezik, a szomszédságában felszerelik a két kosárpalánkot, amelyet szintén a HKA adományokból vásárolt. A létesítményt a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fogja működtetni.
Forró Béla, a kutyafuttató létrehozásáért felelős Székely Kutya Klub Állatvédő egyesület képviselője szerint,
Fotó: Lukácsi Lehel
Forró Béla ugyanakkor tisztázta, hogy
A túlzsúfoltságtól sem tartanak, hiszen a gazdáknak általában jól kialakult kutyasétáltatási programjuk van, az eddigi tapasztalatok alapján, egy időben három- négy kutyánál többre nem számítanak a futtatóban.
A létesítmény belső rendszabályzattal fog működni, így például külön homokkupac lesz az ürüléknek, általában az e tekintetben hanyag gazdák is figyelmesebbek a kutyafuttatóban, hiszen egymás előtt szégyellik otthagyni kedvencük piszkát.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!