
Fotó: Nagy Gábor
Ha kell élőlánccal is megvédik, aláírásokat is gyűjtenek, hogy ne vágják ki a Sepsiszentgyörgy Előpatak felőli kijáratánál az erdőt, fogalmazta meg a környéken lakók nevében csütörtöki sajtótájékoztatóján Nagy Gábor.
2018. április 06., 08:492018. április 06., 08:49
A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, a napokban a Régi-Szemerja városrész lakói megdöbbenve látták, hogy vágják az egykori Libacsárda mögött az önkormányzat tulajdonában levő, Bükkösnek nevezett erdőt.
– mondta Nagy Gábor. Hozzátette, ragaszkodnak ehhez az erdőhöz, a látványával nőttek fel,
Fotó: Nagy Gábor
Biztosítékot akarnak, hogy valóban csak gyérítés zajlik és, hogy a kivágott fák helyett csemetéket ültetnek, különben élőlánccal védik meg az erdőt, aláírásokat is gyűjtenek, hogy nyomatékosítsák kérésüket.
Czimbalmos Csaba, Sepsiszentgyörgy városmenedzsere megkeresésünkre elmondta:
A városmenedzser hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy város tulajdonában több mint ezer hektár erdő van, ezzel szakszerűen, felelősségteljesen gazdálkodnak, természetesen kitermelés is zajlik, ám kizárólag szakemberek jóváhagyásával. Emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt szintén Előpatak felé egy teljes oldalon kellett tarvágást végezni, mert a fenyők elkorhadtak.
Fotó: Nagy Gábor
– mondta Czimbalmos Csaba. Hozzátette, ha a Bükkösben több fát kell kivágni, ott is újratelepítenek, ez is benne van az üzemtervben.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!