Tarolt a legelőtűz Gyergyóban

A gyergyói tűzoltók önkéntesek segítségével oltották ki a Gál-patakán lángoló tüzet. A feltehetően felügyelet nélkül hagyott tarlóégetés nyomán 10 hektárnyi területet vált a lángok martalékává.

Pethő Melánia

2010. április 19., 17:232010. április 19., 17:23

Április 18-án, vasárnap este 10 órakor jelentették a helyi polgárvédelmi hatóságnak, hogy egy Gyilkostó sugárúti lakós tüzet észlelt az egyik környező hegyoldalban. A polgárvédelmisek a mellékgazdaság önkéntesen jelentkező dolgozóival azonnal a helyszínre siettek. A Tekerőpatak irányában elterülő helyet a Csíszér utcán át tudták megközelíteni, Gyergyószentmiklós irányából. Az igen körülményes útviszonyok miatt a helyszínre járművekkel nem lehetett eljutni, így a már előttük odaérkező tűzoltóautó is a hegy aljában maradt.

A tüzet kéziszerszámok segítségével próbálták eloltani. Kibédi Szilárd, polgárvédelmi felügyelő elmondása szerint nagy szerencse volt, hogy a széljárás kedvezett, így a lángoló területhez közeli erdőrészbe nem kaptak bele a lángok. A tűzzel való harc több órát vett igénybe, előbb lokalizálták, majd éjjeli fél kettőre sikerült teljesen eloltani azt.

A tarlóégetés szigorúan tilos – mondta el a polgárvédelmi felügyelő. Ennek ellenére a vasárnap éjszakai tűz is ebből keletkezett. Egy éve, szinte napra pontosan ugyanezen a helyen csaptak fel a lángok. Tavaly itt jegyeztek először tarlóégetésből keletkezett tüzet. Ezt követően, 2009 tavaszán másfél hónapig folyamatosan keletkeztek a kisebb-nagyobb tűzesetek a gyergyó környéki domboldalakon; több helyen az erdőkbe is elterjedt tűz. A polgárvédelmi szakemberek ismételten felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy nyílt területen csak speciális engedéllyel és állandó felügyelet mellett lehetséges tüzet gyújtani. Ellenkező esetben 6.000 lejig terjedő büntetés róható ki.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája

Hétfőn kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete.

Döntő hét a parlamentben: kezdődik a 2026-os költségvetés-tervezet vitája
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája

Hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik a nyolcadikosok országos próbafelmérése.

Bojkott árnyékában kezdődik a nyolcadikosok próba-képességvizsgája
2026. március 16., hétfő

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint alapos elemzésre van szükség az üzemanyagárak esetleges hatósági korlátozása előtt, mert az állami beavatkozásoknak nem várt mellékhatásaik is lehetnek.

Üzemanyagárak: nem várt következményei lehetnek az ársapkának a kormányfő szerint
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hegyi levegő, ásványvíz, gyógyulás – balneológiai kezelések Tusnádfürdőn

Tusnádfürdő balneológiai hagyományai ma is élnek: a Hotel Tusnád kezelőbázisán a természetes gyógytényezők és a modern fizioterápia segítik a mozgásszervi és keringési betegségek kezelését – sok vendég már évtizedek óta visszajár a kúrákra.

Hegyi levegő, ásványvíz, gyógyulás – balneológiai kezelések Tusnádfürdőn
2026. március 16., hétfő

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját, a másik nagy nyertes a Bűnösök lett

Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Az Egyik csata a másik után nyerte a legjobb film Oscarját, a másik nagy nyertes a Bűnösök lett
2026. március 16., hétfő

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől

Idén majdnem három hónapig tart az egységes mezőgazdasági támogatások kérelmezési időszaka. Hétfőtől 79 féle juttatásra nyújthatnak be támogatásigénylést a gazdák az APIA-hoz.

Támogatásigénylés: a pénzmagoknak ágyaznak meg a gazdák hétfőtől
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk

Felemelő volt, amikor 120 gyermek és fiatal egy hangon énekelte az „Egy szabad országért” című dalt. Ez volt a március 15-i gyergyószentmiklósi ünnepség legmeghatóbb pillanata. Az eseménynek két ország miniszterelnök-helyettesei is részesei voltak.

Semjén Zsolt Gyergyószentmiklóson: küldetésünk, hogy megmaradjunk
2026. március 15., vasárnap

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én

Székelyföld-szerte jelen voltunk a március 15-i ünnepségeken, képes anyagunkban abból adunk ízelítőt, hogy Marosvásárhelytől Csíkszeredáig, Székelyudvarhelytől Sepsiszentgyörgyig hogyan ünnepeltek a székelyek.

Így mutatnak a székelyek piros-fehér-zöldben március 15-én
Hirdetés