
Fotó: Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség/Facebook
Idén először nem az iskolákban, hanem a bukaresti kormány- és elnöki palota előtt nyitják meg az új tanévet a tanárok, így tiltakozva az ellen, hogy a kormány teljesen elhanyagolja az oktatást – jelentette ki pénteken a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu.
2025. augusztus 29., 15:442025. augusztus 29., 15:44
Simion Hăncescu délelőtt részt vett az Ilie Bolojan miniszterelnök és a kormány más tagjai, valamint a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek képviselői közötti találkozón, amelyen a miniszterek ismertették a második deficitcsökkentő csomag rendelkezéseit.
A megbeszélésen a FSLI elnöke elmondása szerint
Példaként a tanintézetek összevonását és a tanárok kötelező óraszámának növelését említette.
Mint hangsúlyozta, azt is Bolojan tudomására hozta, hogy a szakszervezetek „nem fognak ölbe tett kézzel ülni”.
Ezzel Hăncescu a szeptember 8-ára tervezett nagyszabású bukaresti tüntetésre utalt, amelyre csaknem 30 ezer személyt várnak az ország minden részéről. Emellett további utcai tüntetésekre is számítani lehet – tette hozzá a szakszervezeti vezető.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!