
Sajtótájékoztató keretében számolt be kedden Nyírő Gergely, a Pogány-havas Kistérség Mezőgazdasági referense a Rompáca-patak mentén megvalósított tanösvényről.
2010. november 23., 16:282010. november 23., 16:28
2010. november 23., 18:192010. november 23., 18:19
Térségünknek ez az első tanösvénye, kiépítése 10 250 lejbe került – magyarázta Nyírő. Hozzáfűzte: a csíkajnádi Szent István Szervezet a projekt megvalósítására Hargita Megye Tanácsától pályázaton nyert 5 ezer lejt. A hiányzó összeget a Szentmihály–Ajnád Közbirtokosság, az Ajnád Panzió, valamint a Tornácos bolt biztosította.
A Pogány-havas Kistérség és a Szent István Szervezet által kiépített tanösvény hossza két kilométer. A rompácai borvízig négy kilométeres az út, melynek bejárása alig több mint egy órát vesz igénybe. A szintkülönbség 70 méter.
A gyalogosan járható szűk ösvényen összesen hét, oktató, tájékoztató jellegű táblát helyeznek el, melyből három Ajnád településen belül lesz, a többi négy pedig a falun kívül. A táblák különböző témákban informálják majd az arra sétáló turistákat.
A kihelyezett tablók többek között a helyi vízi élővilágról, a hagyományos építészetről, a településszerkezetről, a hagyományos gazdálkodásról tájékoztatnak egyszerű nyelvezettel, és helytörténeti útmutatóval is szolgálnak. A tanösvény tablóinak kihelyezésére szolgáló faépítményeket Tövisi Zsolt építész tervezte meg – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletpályázatot kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
szóljon hozzá!