
A magyar harmadik osztályosok anyanyelv tankönyve idén sem lesz az iskolások padján. Illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
Szinte minden tantárgyból érkezett tankönyv-mintapéldány a Maros megyei iskolákba, ám a tanügyminisztérium által jóváhagyott rendelhető lista még nem teljes.
2017. augusztus 22., 17:162017. augusztus 22., 17:16
Eddig a román nyelvű testnevelés, az ötödikesek számára készült magyar nyelv és irodalom, illetve a vallás tankönyveket rendelhették meg – tudtuk meg Körtesi Sándortól, a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskola igazgatójától.
Az 1–4. osztályosok tankönyveit szinte kilencven százalékban megkapták az iskolák Maros megyében, kivéve a magyar tagozat harmadikosait, akiknek idén sem lesz szinte semmilyen tantárgyból tankönyvük. Eddig is munkafüzetekből dolgoztak, valószínűleg a 2017–2018-as tanévben sem lesz ez másként.
– tájékoztatott az igazgató.
Vannak iskolák, amelyek rendszeresen követik a rendelhető tankönyvek listáját, és idejében megrendelik azokat, de akadnak olyanok is, amelyek még egyetlen tankönyvet sem rendeltek.
Az első évfolyamon csak a magyar tannyelvű vallás tankönyvek hiányoznak, az alaptantárgyakból második osztályban is hozzáférhetők a digitális tankönyvek – derül ki a manuale.edu.ro honlapról, ahol követni lehet az éppen rendelkezésre álló segédeszközök listáját. Negyedik osztályban csak az új tanterv szerinti román nyelv és irodalom digitális tankönyv létezik a magyar tagozat számára, a többi tantárgyból nincsen sem eredeti, sem fordítás.
Ötödik osztályban a leggyengébb a kínálat a szaktárca honlapjára feltöltött tankönyveket illetően. Bár kétségeket ébresztett a sokat emlegetett testnevelés tankönyv megjelenése, ma a három változatban jóváhagyott sport és testnevelés tankönyv mellett még egy atlétika és futball tankönyv is az ötödikesek rendelkezésére áll. Mindez csak román nyelven, azt még nem lehet tudni, hogy lesz-e ennek egyáltalán magyar fordítása. Továbbá egy román nyelvű katolikus vallás tankönyv is szerepel augusztus 16-án a jóváhagyott címek között, illetve a magyar tagozat számára a római katolikus valláskönyv, valamint két változatban elkészült román nyelv és irodalom és két magyar nyelv és irodalom tankönyv is szerepel a szaktárca honlapján.
Liviu Pop tanügyminiszter az Agerpres hírügynökség szerint azt nyilatkozta, ötödik osztályban az első két hónapra van egy megoldása a szaktárcának: minden diák útmutatót kap, és a kiadók óvásainak rendezését követően tanév közben vezetik be a tankönyveket számukra.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!