Hirdetés
Hirdetés

Táncszínházi gyerekelőadással avatják a felújított színpadot

Az aranyszőrű bárány című táncszínházi előadással avatják a felújított színpadot •  Fotó: Csató Andrea

Az aranyszőrű bárány című táncszínházi előadással avatják a felújított színpadot

Fotó: Csató Andrea

Minden cselekedetünk „ránk ragad”, ezért figyeljünk oda, hogy hogyan élünk és cselekszünk – talán ez az egyik legfontosabb üzenete az Udvarhely Néptáncműhely Az aranyszőrű bárány című előadásának, amelyet november 28-án, este 7 órától mutatnak be.

Péter Beáta

2024. november 22., 18:072024. november 22., 18:07

2024. november 22., 18:082024. november 22., 18:08

Első alkalommal tartanak táncszínházi előadást az Udvarhely Néptáncműhely ügykezelésébe került egykori Stúdió Mozi felújított színpadán. A Benedek Elek Az aranyszőrű bárány című meséje alapján készült előadást 2015-ben már láthatta az udvarhelyi közönség Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében.

Jelenet a próbáról •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Jelenet a próbáról

Fotó: Csató Andrea

Orendi István, a néptáncműhely igazgatója elmondta, több oka van annak, hogy a produkciót felújítják. „Egyrészt a néhai Nagy Kopeczky Kálmánra emlékezünk, akinek egyik utolsó darabja volt ez. De többek között azért is újítottuk fel, mert az eredeti darabnak nagy sikere volt, de sok helyszínen nem tudtuk játszani, mivel a díszletelemek trégerrel voltak felfüggesztve. Ugyanakkor egy gyerekelőadást néhány évente érdemes felújítani, mert jönnek az újabb és újabb generációk. Nem utolsó sorban,

Hirdetés
Idézet
tudjuk tesztelni is a színpadot, mert itt – technikával ellátott színpadon – nem nagyon volt még színházi előadás. Mondhatni, ezzel avatjuk fel az új színpadot.”

Az előadás koreográfusa, aki az előadás felújítását koordinálja, Antal József kiemelte, ez egy narratív jellegű gyerekelőadás, amelyben folyamatosan hallható lesz Nagy Kopeczky Kálmán hangja, amint bizonyos epizódokat megfogalmaz a meséből.

A mesében fontos tanulságokat fogalmaznak meg •  Fotó: Csató Andrea Galéria

A mesében fontos tanulságokat fogalmaznak meg

Fotó: Csató Andrea

„A felújítás alatt szembesültem azzal, hogy Kálmán nagyon keményen lerakta az alapköveit ennek a darabnak. Nem is lenne etikus változtatni a rendezésen, én csak koreográfusi munkát végzek a darabon belül, amennyi szükséges a felújításhoz, mert ő olyan karakteresen megfogalmazta az előadást, hogy nem is ildomos és nem is lehet nagyon hozzányúlni.”

Hozzátette, nem a régi előadás másolatát szerették volna, igyekeztek úgy kezelni a próbafolyamat alatt, mint egy teljesen új előadást.

Idézet
„A régi előadásban ugyanezek a karakterek voltak, viszont más előadók. A próbafolyamat során mindenki fel kellett építse építse a saját szerepét, de ehhez más figurasorokat, eszközöket kaptak, mint ami az előző előadásban volt.

A végeredmény ugyanaz, de a koreográfiák nagyrészben megváltoztak, azért, hogy az előadók építsék fel ezt a szerepet, és ne másoljanak.”

Újragondolt díszletben látható a felújított előadás •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Újragondolt díszletben látható a felújított előadás

Fotó: Csató Andrea

A legnagyobb változás a díszletben történt, hasonló ugyan a 2015-ös előadáséhoz, de a technikai megoldások másak, és ezeknek köszönhetően akár falvak kis színpadain is játszani tudják az előadást.

A magyar népművészet, néphagyomány egy szerves, egységes egészet alkot. Nincs külön ábrázoló népművészet, külön magyar népmesekincs, külön néptánc hagyomány, folklór… Ezek a magyar néplélek különböző megnyilvánulási formái, de egy gyökérből fakadnak (…) Az aranyszőrű bárány című előadás ennek a szemléletnek az érvényesítésére tett kísérlet és

Idézet
reméljük sikerül megmutatni, hogy egy kiváló magyar népmese lefordítható és érvényesen átdolgozható a néptánc nyelvére.

És sikerül megmutatnunk, hogy néphagyományaink egy soha ki nem merülő aranybánya és hogy örökérvényű értéket képviselnek. Ha nem hiszik, jöjjenek el és győződjenek meg – áll az előadás ismertetőjében.

Jelenet az egyik próbáról •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Jelenet az egyik próbáról

Fotó: Csató Andrea

„Annak idején nagyon sokat beszélgettem Kálmánnal a mesék kapcsán, mivel ő a meséket mindig értelmezte. Ennek a mesének a tanulságát úgy fogalmazta meg, hogy az életben minden cselekedetünk egyféleképpen ránk ragad, ezért nagyon fontos, hogy hogyan élünk, mit cselekszünk” – emelte ki Orendi István.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés