Hirdetés
Hirdetés

Táncjátékkal idézik fel a Gyilkos-tó legendáját

Kilenc éve láthatta először a közönség a hóvirágosok táncelőadását •  Fotó: hovirag.net

Kilenc éve láthatta először a közönség a hóvirágosok táncelőadását

Fotó: hovirag.net

180 éves a Gyilkos-tó, amely a tényszerű feljegyzések szerint 1837 nyarán egy földcsuszamlás eredményeként keletkezett. Az évfordulót tánccal, zenével ünnepli a Hóvirág Néptáncegyüttes, a gyergyói népi emlékezet, a legenda, Eszter története elevenedik meg.

Gergely Imre

2017. július 19., 17:032017. július 19., 17:03

2009-ben már láthatták a tó partján a nézők a legenda táncjáték változatát. Vasárnap este ezt újra színre viszik a hóvirágosok, de nem a nyolc évvel ezelőtti formában, hanem egy teljesen más előadást láthatnak majd a nézők.

Lényeges változás, hogy 2009 óta, a gyűjtéseknek köszönhetően, lényegesen gazdagodott a dokumentált gyergyói népzene és tánckincs, és ennek nyilván be kellett kerülnie az előadásba

Hirdetés

– vázolta Ivácson László, a sepsiszentgyörgyi Háromszék táncegyüttes rendező-koreográfusa. Így az első Gyilkos-tó legendája táncjáték szimfonikus jellegű zenéjét a népzene váltja fel. Szász Ferenc táncoktató elárulta, a darab legemlékezetesebb pontja a vásári jelenet lesz, amikor a Hóvirág és a táncos utánpótlás, vagyis

a Gereben és a Topánka csoport egyszerre ropja majd a táncot, hetvenen forognak a színpadon, élőzenére.

A muzsikát részben az újfalvi Koós Róbert és zenekara szolgáltatja, részben pedig felvételről játsszák be. Mindezt pedig vasárnap este 9-kor a 14. Gyilkostói Népművészeti Sokadalom fénypontjaként láthatja, hallhatja a közönség a tóparti színpadon.

A legendáról röviden

A Gyilkos-tó legendája az erdélyi mondavilág egyik legszebb, legérdekesebb története. Fazekas Eszter és Molnár Miklós szerelmét a fiú katonasora és a Zsivány vezér ármánykodása árnyékolja be. Az elrabolt leány a hegyekhez fordul segítségért, amelyek szinte emberi alakot öltve megmentik Esztert. Vihar közepette leomlanak, maguk alá temetve a lányt, a zsiványt, és elzárják a környék folyóvizeit, amelyekből tó keletkezik – olvasható a Hóvirág együttes honlapján. A legenda így végződik: „ha belenézel a tó vizébe, akkor Eszter gyönyörű szép szeme néz vissza rád”.

Sokadalom, búcsú és helyzetelemzés

A Gyilkos-tó legendája című táncjáték a legfontosabb eseménye a vasárnap, július 23-án következő 14. Gyilkostói Népművészeti Sokadalomnak. A program hagyományos módon a Szent Kristóf kápolna búcsújával, majd a járművek megáldásával kezdődik 13 órakor. A tóparton népművészeti kirakodóvásár várja a vásárlókat, kíváncsiskodókat. Délután fél háromtól egymást követik majd a színpadon a remetei, újfalvi és csomafalvi néptáncegyüttesek. Fellépnek még a Katorzsa, a Háromszék Stúdió Együttes és a Tokos zenekar is.

A népművészeti jelleg mellett a tó keletkezésének évfordulója kapcsán magáról a tóról tartanak majd 15 órától ismeretterjesztő előadásokat, vetítést, mintegy összefoglalva a páratlan természeti csoda múltját, jelenét és a jövőjére vonatkozó elképzeléseket.

Szakmai vitára is számítanak, és bárki felteheti kérdéseit is a felszólaló szakembereknek. Ezzel is igyekeznek minél szélesebb körben felhívni a figyelmet a Gyilkos-tóra – mondta el Fórika Sebestyén, a sokadalom-szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője.

A Gyilkos-tó legendája táncjátékot rossz idő esetén hétfőn este a gyergyószentmiklósi művelődési ház színpadán fogják előadni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés