
Ráduly Róbert Kálmán polgármester és a „törvénysértő” bannerek. Archív
Fotó: Gecse Noémi
A csíkszeredai városháza tanácsterméből a kényszerűségből eltávolított magyar, székely, illetve városzászlók helyett elhelyezett kihúzható (roll-up) bannereket is el akarja tüntetni a Dan Tanasă vezette egyesület, emiatt is pert kezdeményeztek.
2018. október 05., 12:092018. október 05., 12:09
Majdnem két éve, 2016 novemberében távolították el a csíkszeredai városháza tanácsterméből a magyar, a székely, illetve a városzászlókat, miután a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által kezdeményezett közigazgatási per során jogerős ítélet kötelezte erre a városvezetést. Nem sokkal utána, decemberben kihúzható (roll-up) bannereken tértek vissza a magyar és székely jelképek a terembe, és azóta is ott vannak. Nem lehet tudni, meddig, mert
Az egyesület által benyújtott keresetlevél másolatát a Hargita Megyei Törvényszéktől kaptuk meg, ebből kiderül, hogy az általuk törvénytelennek tartott bannerek miatt az ADEC idén májusban panasszal élt a polgármesternél, kérve ezek eltávolítását, ám erre elutasító választ kapott.
A panaszos megemlíti a korábbi jogerős ítéletet is, amelynek alapján a zászlókat eltávolították, és úgy értékeli, hogy Csíkszereda polgármestere egy olyan trükkhöz folyamodott, amellyel megpróbálta figyelmen kívül hagyni a jogerős ítélet által előírt kötelezettségeit, és törvénytelenül helyezett el egyes jelképeket a román állam egyik közintézményében.
A keresetlevél szerint az alperesnek nemcsak a zászlók kitűzését szabályozó 1994-ből származó 75-ös törvény, vagy a 2001-ből származó 1157-es kormányhatározat betűjét kötelező betartani, hanem a jogszabályok szellemét is, és
Ezzel pedig törvényt sértenek – áll a keresetlevélben.
A pert augusztus végén kezdeményezte az egyesület, tárgyalás még nem volt. Füleki Zoltán alpolgármester kérdésünkre a bannerekről azt mondta, kiállítási darabokról van szó, amelyek háromszög alakúak, és különböző információkat szolgáltatnak Székelyföldről, Csíkszereda város alapító okiratairól, és az 1956-os magyar forradalom csíkszeredai és székelyföldi személyiségeiről. ,
– értékelt Füleki. Az egyesület által indított perek következményeként Csíkszeredában nemcsak a városháza tanácsterméből kellett eltávolítani a vitatott zászlókat, hanem az épület homlokzatáról, és a Városi Művelődési Házhoz közeli zászlórúdról is le kellett venni a székely lobogót, és a város zászlaját. Ugyanakkor a Városháza feliratot is el kellett távolítani a homlokzatáról.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
2 hozzászólás