
A konyhai kisegítő is szerepel a féléves inasképzés szakmái között. Harminc mesterség közül lehet választani. Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Az állam már a féléves inasképzésért is havi 2250 lejes támogatást biztosít a munkaadóknak, amennyiben alacsony, azaz elemi végzettséggel rendelkező regisztrált munkanélkülieket alkalmaznak. Népszerűek az ehhez hasonló foglalkoztatást ösztönző támogatások Hargita megyében.
2018. december 09., 16:102018. december 09., 16:10
Módosult a vonatkozó törvény, így a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követő hatvanadik naptól már az úgynevezett 1-es szintű, azaz 6 hónapos inasképzésért is támogatást kapnak a munkaadók. A juttatásra azok lesznek jogosultak, akik 16 évnél idősebb, legalább elemi, tehát négy osztályos végzettséggel rendelkező regisztrált munkanélkülinek biztosítanak 1-es szintű, azaz 6 hónapos inasképzést.
A munkanélkülivel legkevesebb 6 hónapra kell szerződést kötnie az őt alkalmazó cégnek – de a képzési szinttől függően 12, 24 vagy 36 hónapig is terjedhet ez az időszak –, és legalább az országos bruttó minimálbérnek megfelelő alapfizetést kell biztosítania számára.
Kizáró okot jelent azonban, ha az inasképzésre alkalmazott dolgozó korábban már részt vett az adott cégnél ugyanilyen inasképzésen, továbbá az is, ha a jelentkező a szerződéskötést megelőző évben munkakapcsolatban állt az adott vállalkozással. Utóbbi alól azonban a diákok vakációs alkalmazása kivételt képez. A feltételek szerint ugyanakkor az alkalmazó cég nem állhat fizetésképtelenségi eljárás, kényszervégrehajtás, illetve felfüggesztett átszervezés alatt sem.
Fontos tudnivaló, hogy a munkaügyi minisztérium honlapján megtalálható a 2018/2236 számú rendelet, amely tájékoztat az 1-es szintű képzésbe tartozó szakmákról (harminc szakma). Ahhoz, hogy ilyen inasképzést lehessen szervezni, a munkáltatók vagy felnőttképző cégek a minisztériumtól kell kérjék a képesítések névjegyzékének frissítését – hívta fel a támogatás iránt érdeklődő munkáltatók figyelmét Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség vezetője. Az említett harminc tevékenységi terület többnyire nem túl nagy szakképesítést igénylő szakmákat fed, olyanok vannak a listán, mint
Az inasképzés egy alkalmazás részeként fog történni – mint a többi, egyéves, kétéves, hároméves inasképzésnél –, tehát ez egy speciális munkaszerződés, melynek értelmében az alkalmazott amellett, hogy dolgozik, megtanul egy szakmát is – mutatott rá Jánó Edit, az ügynökség osztályvezetője.
A Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség adatai szerint meglehetősen sok az olyan regisztrált munkanélküli a megyében, akik az inasképzésért járó támogatásnak köszönhetően munkát és szakmai képzést kaphatnak. Tiberiu Pănescu érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy
akiknek mintegy negyede, azaz 1390 munkanélküli 4 osztályos végzettséggel rendelkezik.
Az igazgató közlése szerint a megyében nagyon nagy az érdeklődés az alkalmazásokat ösztönző támogatások iránt. Év elejétől október 31-éig az ügynökség 777 ilyen jellegű munkaszerződést vett nyilvántartásba. A támogatást igénylő munkaadók többsége 45 éven felüli, nyilvántartott munkanélkülit alkalmazott, október végéig összesen 503-an találtak így munkát a megyében.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
2 hozzászólás