
Forrás: Facebook
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke azt követelve, hogy vonják meg a határon túliak szavazati jogát.
2017. november 08., 18:102017. november 08., 18:10
Az RMDSZ háromszéki elnökének fotójával illusztrált, fizetett hirdetésben idézik Tamás Sándort, aki korábban azt mondta: „Igen, az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa munkáját, és ehhez mi is hozzá fogunk járulni, ahogy tettük a négy évvel ezelőtti anyaországi választásokon is, amikor Erdélyből 65 000 szavazattal járultunk hozzá a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzéséhez”.
„Már csak a DK képviseli, hogy ne szavazhasson, aki nem élt itt! Szerintünk azé a döntés, aki itt él, itt adózik, itt tanul, itt neveli a gyerekeit vagy ide fog hazatérni. Ha egyetértesz, kattints és írd alá az aláírásgyűjtő ívünket! Úgy könnyű fideszesnek lenni, ha nem viseled a döntésed következményeit, nem itt adózol, nem itt tanulsz és nem itt mész kórházba” – olvasható a felhívásban. Tamás Sándor az ügy kapcsán kifejtette,
– szögezte le Tamás Sándor. A háromszéki politikus ugyanakkor felháborítónak tartja, ahogy Gyurcsány mindenkit letegez. „Édesanyámat is, aki magyar állampolgárnak született 1943-ban Kézdiszentléleken” – mondta. Szerinte Gyurcsánynak bocsánatot kellene kérnie.
Az úttesten, a földön feküdt az a férfi, akit hétfőn késő este elgázoltak Marosvásárhelyen a Bodoni utcában.
Keddi együttes ülésükön a parlament házbizottságai jóváhagyták a Román Rádiótársaság (SRR) és a Román Televíziótársaság (SRTv) új ideiglenes vezetőit.
Ilie Bolojan kedden bejelentette, hogy aláírta a Modernizációs Alap két, összesen 650 millió euró értékű programjának elindításáról szóló rendeleteket. A támogatások révén közintézmények saját fogyasztásra termelhetnek és tárolhatnak energiát.
A közmédia és az MTI új, állandó vezetőjévé olyan szakembereket kell választani, akik szakmai teljesítményük alapján nyerik el a megbízatásukat – jelentette ki kedden Tarr Zoltán.
Sárga jelzésű hőségriasztás alatt áll fog állni szerdán az ország nyugati, északnyugati és délnyugati részének tíz megyéje – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) kedden bejelentette, hogy más hazai és külföldi intézményekkel együttműködve megakadályozta egy Romániában élő orosz állampolgár szabotázsakcióját.
Tovább romlottak a romániai diákok eredményei a PISA-teszteken, közel felük a minimális kompetenciaszintet sem éri el.
Megérkezett az új Dacia Spring, amely a gyártó szerint „csak egyetlen részletet tartott meg a régi Springből: a nevét”.
A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról – jelentette be a külügyminiszter kedden délelőtt a Facebook-oldalán.
Közzétette legfrissebb eredményeit az elhízottságról az Európai Unió Statisztikai Hivatala, az Eurostat. A szeptember elején ismertetett adatok a 2025-ös évre vonatkoznak.
szóljon hozzá!