
Fotó: Both Ildikó
Második alkalommal rendezik meg idén a Fiatal Pedagógusok Találkozóját, Szakma vagy hivatás – Pedagógusértékek a közoktatásban témában. A találkozó célja a pedagógus közösségfejlesztő munkájának megerősítése úgy, hogy az pozitívan hasson saját fejlődésére.
2010. szeptember 28., 11:132010. szeptember 28., 11:13
2010. szeptember 28., 12:112010. szeptember 28., 12:11
Fotó: Both Ildikó
A Háromszéki Ifjúsági Tanács, partnerségben az Erdővidéki Ifjúsági Szervezettel, a Szentgyörgyi Ifjúsági Klubbal és az Etnikumközi Hivatallal, 2010. október 15–17. között második alkalommal rendezi meg a tanerők találkozóját, melynek most Uzonkafürdő ad otthont. A Háromszéki Ifjúsági Tanács egyik fő célja a megye fejlesztése azokkal az eszközökkel, amelyek egy nonprofit szervezetnek rendelkezésére állnak. A Fiatal Pedagógusok Találkozója azzal a céllal jött létre tavaly, hogy a pedagógusok együtt keressék meg a fiatalokkal azokat a lehetőségeket, melyek által a tanító, tanár úgy vehet részt közösségének fejlesztésében, erősítésében, hogy az pozitívan hasson saját fejlődésére.
A tavalyi találkozóra az Árkosi EU Tanulmányi Központban került sor, a jelenlévők pedig a tanár közösségért kifejtett munkáját boncolgatták. A program idén is nyitott minden 36. évét be nem töltött fiatal pedagógus számára. A rendezvény ideje alatt a szállás és teljes ellátás ingyenes. Érdeklődni a pedatali2010@gmail.com e-mail címen vagy Lukács Kinga EDISZ-elnöknél lehet a 0742/261710-es telefonszámon.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.