
A korábbi munkaerőbörzékre jellemző pezsgés sincs kilátásban a közeljövőben
Fotó: Bodor Tünde
Csökkent a nyilvántartott munkanélküliség Kovászna megyében, de a kedvezőbb adat mögött romló munkaerőpiaci folyamatok húzódnak meg: kevesebb a betöltetlen állás, több ágazatban leépítések indultak, és a tavaszi állásbörze megtartása is kérdésessé vált.
2026. április 20., 10:012026. április 20., 10:01
Kelemen Tibor, a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség igazgatója szerint a megyében némiképp csökkent a munkanélküliség, részben azért, mert
A legutóbbi havi összesítés szerint februárban 6,12 százalék volt a munkanélküliségi ráta.
Sokan különböző pályázatok révén találnak elfoglaltságot, képzést vagy munkahelyet, mások pedig vállalkozást indítottak. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatását segítő, támogatott szociális gazdaságban működő mintegy száz új cég szintén alkalmazott személyzetet.
Tömeges leépítésekről nincs szó, de több vállalat kisebb létszámban válik meg dolgozóitól. Ez a tendencia a kézdivásárhelyi konfekcióiparban is érzékelhető, feltehetően a szezonok közötti váltások miatt, de
Egyes, állami intézményekkel szerződésben álló cégeknél az is gondot okoz, hogy a költségvetés hiánya miatt az intézmények nem fizetnek időben. Emiatt
Fotó: Haáz Vince
Különösen kedvezőtlen gyakorlat, hogy a gyereknevelési szabadságról visszatérő anyákat olykor csak azért veszik vissza dolgozni, hogy később elbocsáthassák őket, arra hivatkozva, hogy a helyettes jobban bevált, vagy a cég lehetőségei a 22 hónap alatt megváltoztak. Ez jogszerű lehet, de etikai szempontból erősen vitatható. Az igazgató megyei szinten 10–15 ilyen esetről tud.
A gazdasági folyamatokra reagálva a hivatalnál bejelentett betöltetlen munkahelyek száma is csökkent. Míg
A május elejére tervezett tavaszi munkaerőbörze iránt is annyira gyenge volt az érdeklődés, hogy felmerült az esemény elhalasztása. Ennek oka, hogy a piac jelenleg nem igényel új foglalkoztatottakat, és a bérek fedezésére sincs elegendő forrás.
Kelemen Tibor ugyanakkor úgy látja, hogy a helyi költségvetések elfogadása után új esélyek nyílhatnak a munkaerőpiacon.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!