A valós magyar nemzeti összefogás létrejöttét várja az újévtől Kulcsár-Terza József. A Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének elnöke szerint megérett az idő arra, hogy a jobboldal képviselői is bejussanak a román parlamentbe.
2012. január 03., 14:482012. január 03., 14:48
2012. február 08., 13:302012. február 08., 13:30
Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke szerint az autonómiát csak közösen, összefogással lehet kivívni, megvalósítani, ezért bízik abban, hogy az új évben létrejön a valós magyar összefogás. „Mi tudjuk, mit akarunk, de szükség van a magyarországi pártok támogatására, hogy az Európai Unióban is elfogadtassuk elképzelésünket, lépéseket tehessünk” – mondta el a Székelyhonnak Kulcsár-Terza József. Az MPP háromszéki elnöke úgy véli, 22 év után eljött az ideje, hogy a jobboldal képviselői is bejussanak a román parlamentbe.
„Bukarestben is meg kell fogalmazni az autonómia igényt”, mondta Kulcsár-Terza, aki szerint a parlamenti választásokra az erdélyi magyar pártoknak össze kell fogniuk.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!