
Csíkszereda gazdasági erejéhez képest erőn felül teljesít: nagyszámú kulturális intézményt tart fenn a megyeszékhely
Fotó: Gecse Noémi
Szűkös költségvetésből kell a csíkszeredai kulturális intézményeknek gazdálkodniuk idén. A várostól kapott támogatás többnyire csak a személyzeti és fenntartási költségekre elegendő, jelentősebb beruházásokra egyik intézménynél sem futja. Az intézmények gyakorlatilag válságbüdzséből gazdálkodnak.
2018. február 05., 12:102018. február 05., 12:10
2018. február 05., 12:122018. február 05., 12:12
Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója érdeklődésünkre elmondta, egy „válságköltségvetésből” gazdálkodnak, de igyekeznek kijönni a kapott pénzösszegből. Mint megtudtuk, a tavalyi költségvetésükhöz képest 30 százalékkal lett szűkösebb az idei.
– magyarázta a múzeumigazgató. Az intézmény a tavalyi 2,4 millió lejhez képest idén mindössze 1,7 millió lejből kénytelen működni. Arra kényszerültek, hogy bezárják a Kossuth Lajos utcai galériájukat, és nem fognak filmes rendezvényeket sem tartani, holott 2017-ben négy filmes eseményt, rendezvénysorozatot is szerveztek. Mivel lecsökkentették az alkalmazottaik számát, ezért oda jutottak, hogy
Az idei terveikre rákérdezve Gyarmati Zsolt, kiemelte a legfontosabb feladatuk a várostörténeti kiállítás létrehozása lesz, amelyet a városnapokon, azaz augusztus elején nyitnának meg.
– utalt a szűkös költségvetésük újabb következményére az intézmény vezetője. A várostörténeti kiállítás megnyitóját megelőzően, áprilisban várostörténeti konferenciát is szerveznek, ugyanakkor szintén tavasszal két festészeti tárlattal is készülnek, Aba-Novák Vilmos magyar festő, valamint Nagy Imre csíkszeredai festő alkotásaiból.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is csökkentett költségvetéssel indította az évet. András Mihálytól, az együttes vezetőjétől megtudtuk, a tavalyi kétmilliós költségvetésükhöz képest idén csak 1,74 millió lej támogatásból gazdálkodhatnak. Ebből körülbelül 90 ezer lejes nagyságú összeget fordítanának technikai felszerelésre, a többit bérekre és fenntartásra költik.
– osztotta meg az igazgató. A költségvetés kapcsán ugyanakkor megjegyezte, a személyzethiányt próbálják megoldani, ez a legsürgősebb, ugyanis a legutóbbi leépítések után mindössze 26-an maradtak, holott ezelőtt tíz évvel 45-en dolgoztak az együttesnél. „Majdnem fele annyian vagyunk, ugyanakkora munkamennyiségre, de próbáljuk tartani a színvonalat. Élni és működni akarunk” – tette hozzá András Mihály. Abban bíznak, hogy amennyiben jobb pénzügyi helyzetbe kerül a fenntartó csíkszeredai önkormányzat, akkor számukra állásokat hirdetnek meg. Jelenleg A mi Erdélyünk munkacímmel a következő műsorukon dolgoznak. „Ezen kívül van hat produkciónk, amit műsoron tudunk tartani, bár ezeket a létszámcsökkentés miatt csak bedolgozókkal tudjuk megvalósítani” – mondta az igazgató.
A Csíki Játékszín idén 2,2 millió lejes támogatást kap a várostól. Tavaly 3,7 millió lejt biztosítottak számukra, de akkor azért volt nagyobb a hozzájárulás mértéke, mert még a Csíki Mozi is a társulat ügykezelésébe tartozott, és így nemcsak a színház, hanem a mozi fenntartási költségeit is fedezni kellett.
A Városi Művelődési Ház. A létesítményben két kulturális intézmény működik
Fotó: Gecse Noémi
Borsos Kingától, a Csíki Játékszín aligazgatójától megtudtuk,
ugyanis az önkormányzat által biztosított pénz többnyire a személyzeti költségekre elegendő, ez körülbelül 2 milliós lejes nagyságrendű összeget jelent, a fennmaradó 200 ezer lejt pedig a fenntartási költségekre szánják. Ugyanakkor mint ismert, a társulat tevékenységét segítő Kortina Egyesület nyert a magyar kormánytól is támogatást (a Magyar Közlöny december 27-ei száma szerint 130 millió forintot, azaz 1,9 millió lejt), amelyet Borsos Kinga elmondása szerint a saját bevételeikkel kiegészítve fenntartásra és produkciós költségekre fordítanak.
– fűzte hozzá az aligazgató.
Prigye Kinga, a Csíkszereda Kiadóhivatal részéről elmondta, idén ugyanakkora összegből gazdálkodnak, mint tavaly, azaz valamivel több mint 300 ezer lejből. A kiadóhivatal a Csíkszereda nevű önkormányzati kiadványt, az Origo nevű havi programmagazint adja ki rendszeresen, de ezen kívül időnként helytörténeti kiadványokat is nyomtatnak. „A megszokott kiadványainkon túl a helyi megkereséseknek is igyekszünk eleget tenni, például idén egy Nagy Imre könyvet szeretnénk kiadni” – tette hozzá Prigye.
A kormány megszorító adópolitikája Csíkszeredában is éreztetni fogja hatását: a város büdzséjébe előzetes számítások szerint mintegy 16 millió lejjel kevesebb pénz fog idén befolyni, ami érezhetően megnehezíti a városvezetés munkáját. Ráduly Róbert Kálmán polgármester is többször jelezte az elmúlt év végén, hogy emiatt a város kulturális intézményei is kevesebb pénzből kell gazdálkodjanak 2018-ban.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
szóljon hozzá!