
Fotó: Rab Zoltán
Száztagú, szakemberekből álló zsűri választotta ki azokat a településeket, helyszíneket és szálláshelyeket, amelyek döntőbe jutottak az Év desztinációja megmérettetésen. Május 8-ig lehet szavazni többek között Szovátára, Borszékre, Maroshévízre, de a Mini-Erdély Parkra is.
2024. április 16., 19:412024. április 16., 19:41
Négy évvel ezelőtt egy magáncég kezdeményezte az Év desztinációja díj létrehozását, és évről évre egyre többen neveznek be a megmérettetésre.
Szántó Lóránt, a Visit Maros Egyesület vezetője a Székelyhonnak elmondta,
a legismertebbektől a kevésbé ismert helyekig. A Visit Maros, a szovátai és a Maros megyei önkormányzat támogatásával idén Szovátát nevezte be a megmérettetésre.
„Több kategóriában lehetett nevezni, mi Szovátát a turisztikai üdülőhelyek kategóriába neveztük be, és a szakmai zsűri döntése alapján került be a döntőbe. Itt másik tizenegy település van, és
Fontos eredmény, hogy bekerült a döntőbe a Maros megyei fürdőváros, és már a közönségszavazás során sokan megismerik, illetve lehet, hogy fel is keresik. A végleges eredményeket május 21-én közlik” – tudtuk meg a Visit Maros vezetőjétől.
Szováta mellett a legjobb turisztikai célállomás díjra áhítozik többek között Borszék, Maroshévíz, Mamaia, Szinaja és Predeal. Maros megyében van döntős a gasztronómiai élmények kategóriában is: egy Bonyha községi, kundi vendéglátóhely.
Az ökoturisztikai régiók kategóriában is több erdélyi településre lehet szavazni: a döntőben van Tusnádfürdő és környéke, de az Erdélyi-dombság is, ami magában foglalja Segesvárt és a környező településeket.
A szórakozás és kaland kategóriában két Hargita megyei utazási célpont szerepel: a Székelyudvarhely melletti Mini-Erdély Park és a maroshévízi bobpálya.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mint a Székelyhon is beszámolt róla, a Szejkefürdőn kialakított Mini-Erdély Parknak és Bogárparknak tavaly 120 ezer látogatója volt, és a létesítmény tavaly Olaszországban elnyerte az Arany Póni díjat, amelyet a legjobb és legkreatívabb tematikus parkoknak ítélnek oda.
A maroshévízi bobpálya az ország leghosszabb ilyen pályája, csaknem két kilométer, ahol a legmerészebbek akár 45 kilométer/órás sebességgel is száguldhatnak, biztonságos körülmények között.
A közönség a destinatiaanului.ro/destinatii/voteaza oldalon szavazhat, és ahhoz, hogy a szavazás eredményes legyen, szükség van egy e-mail címre, ahonnan vissza lehet igazolni a voksot.
Eugen Tomac csütörtökön kijelentette, hogy folytatni kell a Bolojan-kormány „jó kezdeményezéseit”, ugyanakkor sokkal világosabban kell kijelölni Románia közpolitikai prioritásait.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy csütörtök folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük.
Őrizetbe vett két férfit a rendőrség, miután egy 68 éves férfi otthonából pénzt és telefont, az udvarról pedig egy személyautót tulajdonítottak el – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter csütörtöki bejelentése szerint Románia az azonnali törlesztésnél kedvezőbb megoldást keres a Pfizerrel szembeni 680 millió eurós tartozás kifizetésére, hogy kímélje a költségvetést.
Elfogadta a Parlament azt a törvénytervezetet, amely jelentősen szigorítja a kiskorúakkal szembeni bántalmazás miatt kiszabható büntetéseket, ezzel is erősítve a gyermekek védelmét – olvasható az RMDSZ honlapján.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében szerdától. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
A diákok idegen nyelvi készségeinek felmérésével folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza csütörtökön
Földrengés volt Vrancea megyében csütörtökre virradóra. A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű fölmozgás 1 óra 58 perckor történt.
Több mint 3500 bíró tiltakozik az igazságszolgáltatás politikai alárendelésének kísérlete ellen – tájékoztatott szerdán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege.
szóljon hozzá!