Előállt az a furcsa helyzet, hogy a lakásokba behatoló csalók vagy tolvajok pontosan olyan használati cikket lopnak el, amilyent korábban ők kínáltak eladásra.
2010. június 08., 15:132010. június 08., 15:13
Egy ilyen eset történt szombaton az Alsóbölkény községi Soropházán, amikor egy helybéli lakos értesítette a községi rendőrséget, hogy a nap folyamán meglopták. A helyszínre érkező bölkényi és szászrégeni rendőrök megállapították, hogy a déli órákban egy férfi meg egy nő azzal állított be a sértett lakására, hogy eladó szőnyegeik vannak, amiket meglepően olcsó áron kínáltak megvételre. A lakástulajdonosok közül a feleség ágyban fekvő beteg, a férj pedig a kertben kapált. Mivel előbbi – ágyhoz kötöttsége miatt – nem tudta ellenőrizni a hívatlan vendégeket, azok kihasználták a helyzetet, és elloptak a lakásból 7500 lejt. Ez azonban nem tűnt elégnek nekik, elvettek a lakásból két népi motívumokkal kivarrt faliszőnyeget, meg néhány ruházati cikket, s azokkal távoztak a lakásból. A kár összértéke így 7800 lejre emelkedett.
A két szőnyeggel „házalónak” a rendőrség még nem akadt a nyomára – tájékoztatott a Maros megyei rendőr-felügyelőség szóvivője, ám a hasonló esetek gyakorisága miatt figyelmezteti a lakosságot, hogy óvakodjon az ilyen „látogatóktól”.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!