Szőke László: a közösség kell összefogjon a maffiákok ellen

Székelyudvarhelyen tartott előadást Szőke László, a fekete-feher.info blog szerzője, a Magyar Nemzet napilap újságírója.

Pál Gábor

2012. február 11., 19:442012. február 11., 19:44

2012. február 19., 16:302012. február 19., 16:30

Több mint száz személy volt kíváncsi a Székely Pajzs Egyesület által szervezett Csaba Királyfi Népfőiskola soron következő tannapjára. Pontosabban a két előadásból a másodikra látogattak el oly sokan, hogy alig fértek el a Gondűző Étterem és Szálloda konferenciatermében. Szőke László neve már többnyire minden udvarhelyi lakónak ismert, ugyanis újságíróként dolgozik, olvashatták nevét a helyi kiadványokban, láthatták a televízióban és hallhatták hangját a rádióban is. Mostanság a fekete-feher.info című blogján ír az udvarhelyi maffiózókról.

A Don Quijote és a civil kurázsi, avagy mit kezdhet egy település saját alvilágával című előadásában legelőszőr kifejtette, hogy habár nevét próbálják összemosni Udvarhely jelenlegi és az előző polgármesterével is, ő azonban egyik oldalnak sem a támogatottja. Hangsúlyozta, hogy a város alvilágát a politika kezdte támogatni még 2002 körül, azóta pedig megnőtt a hatalmuk, kiépítették kapcsolatukat a rendfenntartó erők körében és az igazságszolgáltatásban. Mint elmondta, ezen bűnszervezeteket nem úgy kell elképzelni, mint az Al Capone irányította maffiózókat, itt nem lesz utcai leszámolás, azonban mégis kiléptek az alvilágból, és a közembereket is célba vették.

Ezért esik áldozatul sok udvarhelyi a csalásoknak, ugyanis ezek a „maffiákok” kiszemelik a tehetetlenebb embereket, és lecsapnak rájuk. Így működik a lakásmaffia is: általában a kocsmában kapják meg az gyengébb célszemélyt, a bizalmába férkőznek, ellátják mindenféle jóval, jobb életet ígérnek neki, és eközben feltérképezik a vagyonukat, majd a törvényeket átjátszva, vagy az illetőt becsapva - adott esetben megfenyegetve – elveszik házukat – vázolta fel a folyamatokat Szőke László. Mindezt a maffiózók segédei végzik, de az egészet egy felsőbb szinten álló személy is felügyeli.

Az újságíró véleménye szerint ahhoz, hogy az ilyen esetek elkerülhetővé váljanak, a közösség össze kell tartson, az áldozatot figyelmeztetni kell a leselkedő bajra. Blogjával is az a célja, hogy leleplezze azon személyeket, akik véghezviszik az egész folyamatot – közölte, és hozzátette, nem akar székely Zorró lenni, csak azt kívánná, hogy a tehetetlen személyek ne kelljen szélmalomharcot vívjanak a bűnözőkkel szemben, hanem az elmberek fogjanak össze, és úgy próbálják megvédeni magukat a bajtól. Alvilág mindig és mindenhol lesz és volt, amíg a különféle éjszakai lokálok működnek, és védelmi pénzt lehet kérni tőlük, de nem szabad hagyni, hogy ezen túllépjen, és ártatlan embereket is átverjen – véli Szőke László.

Bevallása szerint a fekete-fehér.info írásai súrolják az etikai szabályokat, de emiatt még nem idézték egyetlen tárgyalásra sem a sértett személyek. Az előadást hallgató tömegből többen is felszólaltak, különféle kérdéseket tettek fel az újságírónak, melyekre Szőke László készségesen válaszolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?

Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
2026. április 27., hétfő

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából

Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából
2026. április 27., hétfő

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását

Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását
2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Hirdetés