Hirdetés
Hirdetés

Szivacsként szívják magukba a hasznos ismereteket az erdei iskolában a gyerekek

Madarak napján ilyen madárkákat készíthettek a gyermekek •  Fotó: Vadon Egyesület/Facebook

Madarak napján ilyen madárkákat készíthettek a gyermekek

Fotó: Vadon Egyesület/Facebook

Év eleje óta közel 2300 kisebb-nagyobb gyermek fordult meg a Vadon Egyesület által fenntartott sugásfürdői erdei iskolában, ahova természetközpontú tematikus foglalkozásokra vagy akár két-háromnapos táborokra is el lehet vinni a diákokat. A szabad időpontokra hamar lecsapnak, a pedagógusok mindig jó szívvel viszik oda tanítványaikat, és azok élményekkel telve távoznak.

Bodor Tünde

2023. augusztus 09., 19:132023. augusztus 09., 19:13

A Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Sugásfürdőn az erdőkkel körülvett erdei iskola 2022 tavasza óta fogadja az iskolásokat különböző programokra: ezek lehetnek egy-egy téma – többnyire állatok – köré csoportosított foglalkozások vagy az osztályra szabott tevékenységek.

Míg egy csoport bent tudományos kisfilmet néz, kézműveskedik, különböző tárgyakat alkot, addig a többiek kinti programokon vesznek részt.

Az Irisz Ház fogyatékkal élő felnőttjei is szerették  a számukra szervezett programokat •  Fotó: Vadon Egyesület/Facebook Galéria

Az Irisz Ház fogyatékkal élő felnőttjei is szerették a számukra szervezett programokat

Fotó: Vadon Egyesület/Facebook

Így például a madarak napján kis cserepekből alakítanak ki madárkát, a rókák napján pedig filcből róka alakú pohármelegítő, de készül hűtőmágnes, szélcsengő és sok hasznos, mutatós dolog, csupa természetes anyagból. A gyermekek megtanulnak állatnyomokat olvasni és reprodukálni, megfigyelik a természet hangjait (nesztérképet készítenek), a helyszínen megtapasztalják, mit tud egy mofetta és ott mire kell vigyázni, borvizet kóstolnak a közeli forrásból,

megtanulják, milyen életfeltételek között él meg egy állat, simogathatnak teknősbékát vagy akár botsáskát, mikroszkóp alatt tanulmányozhatnak bogarakat, túrázhatnak az erdőben és még hosszan sorolhatók azok a tevékenységek, amelyeket a Rókavár munkatársai szerveznek a gyermekeknek

– magyarázza a létesítmény adminisztrátora, Csibi-Duka István.

Az erdei iskolában egyszerre két csoportot, azaz mintegy 50 gyermeket tudnak fogadni, de a Vadon vezetői már azon törik a fejüket, hogyan bővíthetnék a teret, hiszen egyre táguló körből jelentkeznek be iskolás csoportok.

Csata Zoltán biológus az akváriumban és terráriumban élő állatoat mutatja be a gyermekeknek •  Fotó: Vadon Egyesület/Facebook Galéria

Csata Zoltán biológus az akváriumban és terráriumban élő állatoat mutatja be a gyermekeknek

Fotó: Vadon Egyesület/Facebook

Sepsiszentgyörgyről már mindegyik iskola megfordult itt, de a Tanulók Klubjába járó diákok, sőt az Írisz Ház fogyatékkal élő felnőtt foglalkoztatottjai is ellátogattak ide.

Jöttek testületileg a kálnoki és az apácai iskolások, a kőröspataki általános iskola felső tagozatosai, jöttek Illyefalváról, Uzonból, Rétyről, Bereckről, Barátosról, Nagyborosnyóról, bejelentkeztek segesvári diákok és brassói délutáni iskolások. Az Iskola másképp héten vagy a Zöld héten is szívesen élnek a lehetőséggel a tanintézmények. De a szálláshelyként is működő Rókavár ideális helyszínt jelentett a türkösi konfirmandusoknak szervezett ifjúsági napnak, illetve a sepsiszentgyörgyi városnapokon a vendég filharmonikusok egy része is itt volt elszállásolva.

Csibi-Duka István szerint a pedagógusoktól nagyon jó visszajelzéseket kapnak: az óvónők – hiszen már óvódás csoportok is bejelentkeztek – tanítók, tanárok értékelik, hogy milyen változatos tevékenységeket szerveznek a diákoknak a Rókavárban, nem mellékesen azt is, hogy

ezáltal kissé tehermentesítik őket, hiszen a két-háromnapos folyamatos gyermekfelügyelet amúgy is állandó figyelmet igényel a pedagógusoktól.

Korábban szerzett, nem mindig pozitív táborszervezési tapasztalatok után örülnek annak is, hogy a Rókavár csapatával jól lehet kommunikálni, továbbá segítőkészek és rugalmasak. Szerintük a tapasztalati tanulás előnyeit is mindig megerősíti az erdei iskola.

Botsáskát kézbe fogni biztosan nagy élmény egy gyermeknek •  Fotó: Vadon Egyesület/Facebook Galéria

Botsáskát kézbe fogni biztosan nagy élmény egy gyermeknek

Fotó: Vadon Egyesület/Facebook

Az is számít, hogy

Sepsiszentgyörgyhöz közel van a létesítmény, nem kell autóbuszt fogadni, hosszasan szervezni az oda- vagy hazaszállítást, hiszen a Rókavárba a Vadon kisvonatával viszik ki a gyermekeket, ami egy külön színfoltot jelent a programban, ráadásul nagyon pénztárcabarát megoldás.

Jó volt tehát az ötletgazda, a Vadon Egyesület igazgatójának, Demeter Jánosnak az elképzelése, van létjogosultsága az erdei iskolának, ami maximálisan kihasznált: az idei évben csak az augusztus maradt lefedetlenül, de amúgy is kell a karbantartásra is egy kis idő. A bejelentkezések visszamondása ritka kivételnek számít. Csibi-Duka István elmondta:

megkezdték a jövő évi programok tervezését-szervezését, sőt, már jegyeztek öt foglalást is.

Hogy emeljék a Rókavár rangját, a Vadon Egyesület azt a közeljövőben szeretné a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület által „erdészeti erdei iskolává” minősíteni. Ezt a címet egy évben egyszer lehet megpályázni, amennyiben elnyerik, három évig érvényes.

„Fontos, hogy a gyermekekben egy komplex világkép alakuljon ki, ismerjék a természet sokszínűségét, átérezzék a természetes ökológiai rendszerek összefüggéseit, bonyolultságát. (…) Egy erdész hiteles közvetítő lehet a gyermekek felé, természetesen szoros együttműködésben a pedagógusokkal” – olvasható a kvalifikáló szervezet honlapján.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódban is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódban is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódban is
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
2026. november 02., hétfő

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében

Összesen 750 alkohol- és drogtesztet végeztek el az elmúlt hétvégén a közutakon ellenőrző hatóságok, kilenc esetben pedig ittas sofőrökkel szembesültek – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két nap alatt kilenc ittas sofőr bukott le Hargita megyében
Hirdetés